A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)

Emlékezés - Szigeti János: Egy hatvanéves főiskolai irodalomesztétikai jegyzet

(1864-1941) művei alapozták meg.1 Füst Milán (1888-1967) 1946-1948 között a budapesti egyetemen esztétikai előadásokat tartott, amelyeket minden bizonnyal ismert.2 Thomson-Klingender magyarul is napvilágot látott munkája is kezébe került.3

Elég szűkszavú, ha munkájában a kútfőket nevezi meg. Talán azért is, mert saját rendszerét helyezi előtérbe. Vinkler László (1912-1980) így summázta véleményét: „... nagy műveltségű, rendszeralkotó elme”.4

Irodalmi nevelő oktatás

Irodalomesztétikája az irodalmi műalkotások alapos ismeretéből táplálkozik. Műélvező, a szó valódi értelmében, esztéta, hiszen a műremekek értékeire, hatásfokára, valóságtükrére irányít, filozófus, mert Platónig nyúl vissza - lásd a barlanghasonlatot - a megismerés folyamatának bemutatása érdekében. „A mű tükörkép - a kornak az emberi egyéniségen átszűrt tükörképe” - írta.5

Vajdánál az alábbi három, egymáshoz kapcsolódó rész szimbiózist alkot:

1. Az irodalomesztétikai alapfogalmak;

2. A képalkotás, a nyelvi-szerkezeti forma, a költői leírás, a képi tartalom a lírában, az eszmei tartalom az epikában és a drámában, a meseszövés, és más műfaj elméleti kérdések;

3. Stilisztika és verstan.

Vajda meggyőződése szerint az irodalomtudomány „lelke” az irodalomelmélet. Az esztétikai alapviszonyt a mű, az alkotó és az olvasó között véli felfedezni. Az esztétikai alapfogalmakat egyáltalán nem lexikon- vagy szócikkszerűen tárgyalja. Nála elsőséget élvez a művészi ábrázolás. Példákkal illusztrálja az esztétikai élmény, a típus, a tipizálás, a művészi visszatükrözési elmélet sajátosságait. Bár nem használja a Benedek Marcell-i „dilettáns, mesterember, művész” költő-író lépcsőfokokat, ám elrettentő példákkal világítja meg az ún. szocreál túlzásait, az irodalom vadhajtásait, az olvasókra veszedelmes publikációkat, a sematizmust. Néven nevezi a „Ruhát veszel”, az „Üzemi napló” szerzőjét. Az irodalmi nevelés útján című irodalomelméleti tanulmányában ismételten, elrettentő tanulságként fölidézi az „Üzemi napló” részletét, de a „lapos és semmitmondó nyelven szóló” költőt a lektorok kérésére nem nevezte néven.6 Az irodalomtudós szinte szugge- rálja: a poézis két alappillére az érzelem és a képzelet.

1 ZLINSZKY Aladár: Művészi hangfestés és hangutánzás. Budapesti Szemle, 1937. = A magyar stilisztika útja. Nemzeti Könyvtár. Gondolat Kiadó, 1961. 294-361.

2 FÜST Milán: Látomás és indulat a művészetben. Akadémiai Kiadó, Bp. 1963.

3 Marxizmus Költészet Művészet. Szikra Kiadás, Bp. 1948.

4 Tiszatáj, 1968. szept. p.: 870.

5 VAJDA László: Balassi Bálint. Tiszatáj, 1954. dec. 282.

6 Pedagógiai Szemle 1955. márc.-ápr. 178.

300