A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)

Emlékezés - Kovács László: Az 1956-os magyar forradalom

Végül Bécsben megállapodtam egy menekülttáborban, amelyet a régi Brigitte kórház épületében rendeztek be számunkra, és itt szállásoltak el 250 embert, amelyek között a következők voltak: Három muzsikus, akit elbocsátottak egy szimfonikus zenekarból, mert nem jártak el a kötelező politikai fejtágítókra. Egy volt író, aki három ujját elveszítette a börtönben, hogy tovább ne írhasson bur- zsoá propagandát; két év börtönre ítélték, amiből már 30 hónapot letöltött. Egy alig 30 éves férfi, akit az esküvője előtti éjszakán tartóztattak le, mert belépett egy helyi munkástanácsba. Bíróság elé nem állították, de internálták egy munkatáborba. Egy fiatal gyári munkás, aki még mindig a Budapest ostroma során szerzett, golyó által ütött sebeket ápolta a testén. Egy reverendájától megfosztott pap, aki éjjeliőri állást vállalt, hogy valamiből megéljen. Egy volt egyetemi hallgató, akit kicsaptak az egyetemről, mert elégtelent szerzett a marxizmus- leninizmus tantárgyból. Elküldték a szénbányába. Egy fiatalember, akinek az apját letartóztatták, és néhány nap múlva bírósági ítélet nélkül kivégeztek. Holttestét átadták egy közeli orvosi egyetemnek, majd később a tetem nagy részét a kukába dobták, és földi maradványai sohasem kerültek elő.

Ezeknek és sokan másoknak a forradalom jelentéssel bíró erőt adott. Egyikőjük megjegyezte: „Valahogy túléltem a rabszolgaság és a megszégyenítések éveit, de most már bízok benne, hogy ki tudok tartani, és minden akadályt el tudok majd hárítani - még idegenben is!”

Annak ellenére, hogy ebben a menekülttáborban az ott lévők egyéni helyzetük fonáksága révén voltak együtt, mégis csak vadidegenek alkották a csoportot, de a szimpátia és barátságok csodálatos módon spontánul mégis kialakultak. Ez ragyogó példája a kölcsönös támogatásnak, aminek az egyazon közösségben élők között meg kellene lenni a körülményektől függetlenül.

Ez a „gyökerektől való második elszakadás” saját kezdeményezésű volt, és önkéntes alapon történt, amelynek során magyarok ezrei hagyták el hazájukat, vállalták a veszélyeket és azt, hogy ismeretlen földön új életet kezdjenek. Ilyen esetben a nehézségek ránk hárultak és tudatosodott bennünk, hogy mi voltunk felelősek annak a szabadságnak az okos felhasználásáért, amelyet példa nélkül álló történelmi körülmények között fennálló veszélyek vállalásával nyertünk el.

A nemzetközi ügynökségek a menekültek beáramlását simán és hatékonyan kezelték, viszont hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy Ausztria nem képes megfelelően befogadni a nagy számban érkező menekülteket. Felhívásukra 28 ország jelentkezett, hogy besegítsenek. Az első menekülthullámban valószínűleg 2000- 2500 fő volt egyetemi hallgató.

Nyolc hónapi ausztriai vegetálás után végre felkerültem egy katonai teherszállító gépre, amely az Egyesült Államokba repült. Szállítmánya 120 menekültből állt, akik a repülőút során csak vizet kaphattak a fedélzeten. Az Atlantióceán fölött a gép iszonyú viharba került, ami rémisztő élmény volt. A gép kényszerleszállást hajtott végre Izlandon egy Reykjavik közelében lévő katonai repülőtéren. Váratlan vendégként érkeztünk oda, így nem igen akadt ennivaló, sem pedig megfelelő szállás számunkra. Ráadásul a környékbeli pékek sztrájkol289