A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)
Emlékezés - Kovács László: Az 1956-os magyar forradalom
csak néhány napig is - kiváltotta bennünk az emberhez méltó szabadság ellenállhatatlan kéjérzetét. II. 1956 őszén harmadéves egyetemi hallgató voltam Debrecenben. Október utolsó napjaiban orosz tankok százai - a félelmetes T34-esek - dübörögtek át Debrecen utcáin. Alattuk remegett a föld, és még az épületek is rázkódtak. Budapest felé haladtak és kétség nem fért hozzá, hogy a forradalom letörése volt úti céljuk. Néhány nap múlva 2000 tank vette körül Budapestet; ugyanannyi mint, amikor Hitler Párizst 1940-ben lerohanta. Budapest ostroma után mintegy kétszázezer magyar „szavazott a lábával”, és döntött úgy, hogy búcsút mond hazájának örökre. Ez volt az első szabad döntésük, amibe sem a kormány, sem az egyetemi elöljárók nem szóltak bele. Micsoda élmény volt! Ausztriából 1955 tavaszán vonult ki az utolsó orosz katona, és a határon lévő aknamezőket fokozatosan hatástalanították. így sokkal biztonságosabb volt átmenni az osztrák határon. Mivel Ausztria amúgy is közel volt, no meg már semleges is, a menekülteknek az ország paradicsomi menedékhelynek bizonyult. A forradalom leverése után már bonyolultabb volt az osztrák határon átjutni, de még mindig biztonságosabb, mint Jugoszlávia felé. Én természetesen Ausztria felé indultam. Amikor eljutottam a határsávba, egy ottani parasztember vitt ki a határig és onnan este már magam indultam további utamra 1956. december 9-én farkasordító hidegben. Félelmetes érzés volt a kőkeményre fagyott földön gyalogolni órákig, tapogatózva a sötétben. Úgy tűnt mintha a kietlen tájéknak nem is lenne széle. De amikor valami emberi hangot hallottam, egy bizonyos megnyugvás lett úrrá bennem. Egy kisgyerek sírása volt, aki egy árok mélyén rejtőzött négytagú családjával. Az anyuka meg az apuka huszonévesek lehettek, és a két kislányuk volt velük. Ők is új életet akartak kezdeni. A bátorság ragadós és elűzi a félelmet. így történt, hogy csatlakoztam hozzájuk. A gyerekeket felváltva vittük. Végre megpillantottuk a fényt, ami már Ausztriát jelentette. Egymásnak támaszául szolgáltunk, és ez a család valószínűleg sohasem fogja megtudni, hogy hihetetlen magányomban milyen erőt adtak ők nekem a túléléshez. Ott kinn a határban ideiglenes menekültfogadó állomásokat hoztak létre gazdasági épületekben és istállókban. A Kelet-Ausztriába folyamatosan érkező menekültáradatot fokozatosan átirányították ideiglenes menekültközpontokba az ország másik részeibe. Néhány tábort megjártam (Schwechat, Wieselburg stb.), mire eldöntöttem, hogy én Bécsbe akarok menni. Ott ettem először életemben narancsot és banánt. 1957-ben, január közepe táján a városnak kijutott egy nagy hóviharból, és a város vezetői sok magyart felvettek hótakarításra. A Ring és a Mariahilferstraße kereszteződését kellett megtisztítanom. Míg mi ott dolgoztunk, a jószívű bécsiek hálájuk jeléül hoztak nekünk ennivalót. A menekülteket segítő egyesületek pedig a US Army kiselejtezett egyenruháit osztották szét közöttünk. így azután egész Ausztriában könnyű volt felismerni, hogy ki a magyar menekült. 288
