A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)

Tanulmányok - Zeman Ferenc: A Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület két világháború közötti históriája

Tiszaközi Mezőgazdasági Kamarába delegálandó két tagot, mely testületbe az új kamarai törvény előtti időkben automatikusan az elnök és általában az egyik alel- nök került be. Közben a GE a Mezőgazdasági Kamarával együtt tiltakozott a gyermektelen, il­letve az egy- vagy kétgyermekes gazdák örökösödési illetékének tervbe vett nagy­arányú felemelése ellen. Temesváry Imre június végén interjút adott a Vásárhelyi Újságnak, melyben a külterületi utak jelentős részének burkolattal való ellátását jelentette be. Közbenjárásának eredményeként a városnak kétharmad helyett csu­pán egyharmadnyi pénzösszeggel kellett hozzájárulnia a százezer pengőt jóval meghaladó költségekhez, a nagyobb részt az állam finanszírozta. A munkálatok ősszel meg is kezdődtek. 1938 végén az egyesület a honvédelmi minisztériumnak húszezer pengőért eladta a lóversenytér tribünjének faanyagát, az összeget pedig adósságrendezésre fordította. így a „Nagytakarék” követelése harmincezer pengőre csökkent, mivel a csaknem tizenötezer pengő kamatról a pénzintézet lemondott.73 Az új vezetőség színre lépésével a kulturális élet is új lendületet kapott. Különö­sen az ifjúsági csoport volt aktív szabadegyetemi előadássorozatok, alkalmi isme­retterjesztő előadások és továbbképző tanfolyamok szervezésében, melyek ezután minden évben megrendezésre kerültek. Nagy veszteséget jelentett, hogy tevékeny elnökük, Karasz Péter 1938 szeptemberében váratlanul elhunyt. A gazdaifjak akti­vitása azonban nem csökkent. Novemberben nagyszabású, jótékony célú estet ren­deztek a visszatért felvidéki részek megsegítésére, melyen jelen volt és elszólalt Jaross Andor felvidéki ügyekért felelős tárca nélküli miniszter is. Emellett vető- maggyüjtést kezdeményeztek az ottani nélkülöző gazdák megsegítésére.74 A hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület néhány új ötlettel is előhozakodott, melyek megvalósításához a régió gazdaszervezeteinek támogatását kérte, valamint a földművelésügyi minisztériummal is megosztotta elképzeléseit. A gazdálkodás képesítéshez kötése, a gazdák és a bérlők kötelező egyesületi tagsága, valamint a gazdasági cselédek és a gazdák közötti vitás ügyekben a gazdasági egyesület bíró­ságként, azaz cselédügyi hatóságként való közreműködése igen merész elgondo­lásnak tűnt. A kezdeményezéshez azonban több gazdasági egyesület, így a szentesi és a Csongrád vármegyei is csatlakozott. Az elképzelések azonban nem váltak va­lóra.75 73 MNL CSML HL GE Jegyzőkönyv az 1938. február 13-án megtartott évzáró közgyűlésről 1-7.; VRÚ 1938. február 8. 2.; VRÚ 1938. február 9. 2.;VRÚ 1938. február 15. 1-2. ; VRÚ 1938. március 1. 3.; VRÚ 1938. február 15. 1-2.; VRÚ 1938. augusztus 16. 2.; VRÚ 1938. szeptember 13. 4.; VRÚ 1938. december 13. 3.; VÚ 1938. március 18. 2.; VÚ 1938. március 22. 2.; VÚ 1938. május 17. 1.; VÚ 1938. július 1. 1.; VÚ 1938. november 16. 3. 74 MNL CSML HL GE Titkári jelentés az 1938-as évről. 1-5.; VRÚ 1938. szeptember 23. 2.; VÚ 1938. január 25. 3.; VÚ 1938. március 6. 3.; VÚ 1938. november 15. 3.; VÚ 1938. november 22. 1-2.; Népújság (a továbbiakban: NÚ) 1940. február 29. 4. 75 VÚ 1938. január 27. 2.; VÚ 1938. február 13. 4. 218

Next

/
Thumbnails
Contents