A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)
Tanulmányok - Zeman Ferenc: A Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület két világháború közötti históriája
dák GE ügyeivel szembeni érdektelenségét és a vezetőséggel szembeni bizalom- vesztését jól mutatta, hogy a választmány négy hónapig képtelen volt határozatképes létszámban összejönni. Az egyesület szanálásának lehetősége viszont leginkább a fő hitelező, a helyi „Nagy takar ék” vagyis a Hódmezővásárhelyi Takarék- pénztár - anyaintézet: Pesti Hazai Első Takarékpénztár - igazgatójának, Vajda Bélának a jóindulatán múlott.44 A GE a súlyos gondok közepette is próbálta ellátni eredeti feladatát, a gazdák érdekeinek képviseletét: a bajba jutott kisgazdák megsegítése, illetve a vásárhely környéki mezőgazdasági termékek külföldi értékesítése érdekében felirattal fordult a kormányhoz. Decemberben pedig az egyesület küldöttsége memorandumot nyújtott át Farkas Béla főispán beiktatására érkező Lázár Andornak, a Gömböskormány igazságügy miniszterének, amelyben a vásárhelyi gazdák kritikus helyzetére hívta fel a kabinet figyelmét. 1933 nyarán pedig megváltoztatva korábbi álláspontját, mégis bejelentette csatlakozását a Makón kezdeményezett bajbajutott gazdák mozgalmához.45 Időközben a Gazdák Hitelszövetkezete 1932. november l-jével felmondta bérletét és kiköltözött a GE székházából. A szövetkezet betétállománya 1932-ben öt százalékkal csökkent, ennek ellenére számottevő veszteség nem érte, 1933 júniusában azonban felszámolta gépraktárát. 1934 novemberében új, saját tulajdonú székházat avatott, melyet egy polgári ház átalakításával tettek pénzintézet céljára alkalmassá.46 1933. áprilisi ülésén a GE választmánya, hogy a taglétszám apadását megállítsa, határozatot hozott a tagdíjak ötvenszázalékos mérsékléséről, ezenkívül a fizető díjhátralékosoknak is jelentős összegeket engedett el. Az előző év őszétől kezdve a GE üléseinek többségét Lázár Dezső helyett Balogh Sándor alelnök vezette. A választmány által kijelölt öttagú bizottság a vezetőséggel együttműködve hónapokon keresztül készítette elő a zárszámadást, a költségvetést és a szervezet tisztújítását, melyre májusban került volna sor. Biztosnak látszott, hogy Lázár Dezső nem vállalja tovább az egyesület vezetését. A májusi éves közgyűlés azonban elmaradt, mert a rendőrség - valószínűleg Farkas Béla főispán kérésére - nem engedélyezte. Közben az új elnök személyével kapcsolatban több kombináció is felmerült. A Mezőgazdasági Bizottság és az olvasókörök vezetői Csáky Lajos tiszti főügyészt látták volna szívesen a GE élén, míg az előkésztő bizottság Mónus János ügyvédet - a Vásárhelyi Reggeli Újság cikkírója szerint a takarékpénztár kiszemeltjét - tar44 VRÚ 1932. január 12. 2.; VRÚ 1932. március 15. 2.; VÚ 1932. február 23. 1. ; VÚ 1932. március 15. 1.; VÚ 1932. április 19.; VÚ 1932. május 18. 1.; VÚ 1932. szeptember 28. 2.; VÚ 1933. március 7. 1. 45 MNL CSML HL GE X. 117. Jegyzőkönyv az 1932. március 13-án megtartott évzáró közgyűlésről 1-11.; VÚ 1932. április 19. 1.; VÚ 1932. szeptember 8. 1.; VÚ 1932. december 16. 1.; VÚ 1933. június 13. 1. 46 VRÚ 1932. december 6. 2.; VÚ 1933. április 7. 2.; VÚ 1933. június 4. 4.; VÚ 1934. november 27. 2. 207