A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2017 (Hódmezővásárhely, 2017)
Tanulmányok - Zeman Ferenc: A Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület két világháború közötti históriája
tóttá megfelelő jelöltnek. Júniusban a főispán vizsgálatot rendelt el, amely az egyesület ügy- és vagyonkezelését vette górcső alá. Az eredmény megszületéséig a régi vezetőség a helyén maradt. A novemberi választmányi gyűlésen ismertették a gazdasági felügyelő vizsgálatának eredményét, amely mindent szabályszerűnek talált, és a GE súlyos helyzetének fő okaként a gazdasági válságot, az államsegély elmaradását és a tagdíjak nem megfelelő beérkezését jelölte meg, és egyenesen bátorította a gazdákat a GE támogatására, valamint az egyesületbe való belépésre. A következő hozzászóló Lázár Dezső volt, aki bírálta a GE belügyeibe kívülről beleavatkozni akarók aknamunkáját, áttételesen ismét Kovács Jenőt. Végül Vajda Béla bankigazgató utasította vissza, hogy intézetét a GE belügyeibe való beavatkozással hozták hírbe. Később azonban, amint látni fogjuk napvilágra került a vezetőség felelőssége is.47 1933-ban a gazdaifjak átvették a lóversenyek szervezését. Létrehozták a Népies Lovassport Egyesületet, amely április közepétől, vasárnaponként több, kezdetben nagy látogatottságé versenyt rendezett a GE ló versenypályáján. A kezdeményezés azonban nem volt hosszú életű, az érdeklődés megcsappanása miatt a versenyek ráfizetésessé váltak, az egyesület pedig júliusban feloszlott. Az alapítók a befektetett alaptőkéjük visszaszerzésére pereket indítottak egymás ellen. Ugyanígy tettek a díjnyertes, ám nyereményükre hiába váró versenyzők is, akiknek 1937-ben a bíróság igazat adott, és megítélte számukra az elmaradt pénzdíjakat. Az új bizonyítékokat felvonultató perújítás után azonban 1938-ban keresetük mégis elutasításra került, az egyesület egykori tagjait pedig felmentették.48 1933 őszén a Gömbös-kormány új gazdavédelmi rendeletet adott ki, amely bevezette a védett, vagyis elidegeníthetetlen birtokok intézményét. A megadott határidőig 1650 vásárhelyi gazda vette igénybe a rendelet valamely kedvezményét. Sokan azonban továbbra sem tartották elégségesnek a kormány intézkedéseit.49 1934 tavaszán Lázár Dezsőnek lehetősége adódott arra, hogy visszavágjon a Kovács Jenőtől elszenvedett sérelmekért. A Mezőgazdasági Bizottság mandátuma ugyanis lejárt, ezért új választást írtak ki. A Gazdasági Egyesület által ekkor létrehozott Gazdablokk pedig a kormánypárt és a Kun Béla-féle Független Kisgazda- párt támogatását, és mozgósító erejét felhasználva többségi győzelmet aratott Kovács Jenő szociáldemokraták által is támogatott listája felett. A választás erőteljes politikai töltetet kapott, amit jól mutat, hogy a korábbi alig száz résztvevővel szemben ez alkalommal több, mint négyezer választásra jogosult adta le szavazatát. Az új személyi összetételű Mezőgazdasági Bizottság elnökévé Lázár Lajost, alel- nökévé pedig Kruzslicz Flóriánt választották. így a szabadtársulási mellett a törvé47 VÚ 1933. április 19. 1.; VÚ 1933. május 2. 1.; VÚ 1933. május 5. 1.; VÚ 1933. május 7. 1.; VÚ 1933. június 13. 1.; VÚ 1933. november 14. 1-2.; VRÚ 1933. január 10. 2.; VRÚ 1933. május 6. 1-2. 48 VRÚ 1937. január 31. 4.; VRÚ 1937. január 18. 3.; VÚ 1933. április 19. 2.; VÚ 1933. május 2. 2.; VÚ 1933. május 23. 3.; VÚ 1933. július 22. 3.; VÚ 1933. november 30. 2. 49 VÚ 1933. december 13. 2. 208