A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)
TANULMÁNYOK - BENKŐ LÁSZLÓ: Népi színjátszók, műkedvelő színtársulatok, diákszínpadok Hódmezővásárhelyen I.
tarthatott, hiszen másnap nem várta a fiatalokat a nyári munka. A nagyobb bálokat a tanyai olvasókörök, vagy nagygazdák tartották. Itt legtöbbször nem cigányzene- kar húzta a talpalávalót, hanem „parasztzenekar”, amely a tanyavilág egy-egy vidékén és az olvasókörökben zenélt. A vásárhelyi pusztán szokásban volt, hogy Szenteste napján, naplementekor, egy kisebb és egy nagyobb csikó csengettyűvel háromszor körbejárták a tanyát a fiúgyerekek. A harmadik körnél minden ajtón becsöngettek a csengőkkel, másvalaki az udvaron a karikás ostorral durrogtatott és közben mondogatták: - Mögszületött a Kis Jézus! Orvendözzünk! A téli időszakban a pusztai-tanyai gyerekek összeálltak egyik idősebb társukkal, beöltöztek angyalnak, pásztornak, számadónak, ördögnek és Betlehemmel vagy csak „fényös csillaggal”, csörgős botokkal, kolomppal, csengettyűkkel felszerelkezve sorra járták a környék tanyáit. A régi tanyai, pusztai és városi lakodalmakon számos játékot, többszereplős vidámító jelenetet játszottak, főként a fiatal legények. Ilyen volt a „bőcsőpénzt” szedő fejescsacsi játék, amit három legény „alakított”. Egy álló fiú volt a csacsi feje, a másik behajolva fogta a derekát, ő volt a háta és erre ült a harmadik. Kezében nagybögrével járták körbe a násznépet, akik a fiatal párnak, bölcsőre, bölcsőmadzagra gyűjtötték az adományt. Amikor nagy nevetések közepette körbeértek, visszatértek a főasztalhoz és nagy erővel odavágták a bögrét, ami széttört és az aljába rejtett pörnye nagy felhőt alkotva szétterült, szintén nagy nevetést váltva ki. Az összegyűjtött pénzt a fűlladozó násznagy adta át a fiatalasszonynak. A menyasszonytánc után jöttek be a fönnforgók, húsfőzők, szakácsnék, akik ekkor táncolhatták ki magukat, szórakoztatva a násznépet is: „Az egyik nő kezében üveg bor, az üveg nyakára madzagra fűzött perec akasztva, a karjára pedig fonatos kalács, a másikéban keresztfa, harmadikéban kovásztevő kanál, negyedikében kalácscipó van. A férfiak kezében kulacs van. Ekkor másnak nem volt szabad táncolni.” Outánuk újabb „műsorszám” következett, a szakácsnék kásatánca. A legnagyobb főzőkanállal „felfegyverkezett” főzőasszonyok, másik kezüket abrosszal betekerték, mintha leforrázták volna a kásafőzés közben. Sírás-rívás közben jártak körbe a násznép között, orvosságra való adományt gyűjtve, de ha valaki nem adakozott, a nagy fakanállal megkergette.41 Lakodalmi ,, temetési” szerepjátékot is lejegyzett Kiss Lajos az 1850-es évekből, amelyben a régi, több napig is eltartó lakodalmakban, a fiatalok a lankadó násznép és a maguk szórakoztatására adtak elő. A begyakorolt „koreográfia” szerint előadott halott siratáson, egy felravatalozott legényt fektettek egy székeken átrakott deszkára vagy padra. A fehér lepedővel leterített „halott” kezében kukoricacsutkát fogott, amelyet a sirató szöveg közben, a megfelelő időben „felállított”. A lakodalomban közreműködő izgáncs játszotta a papot, fejébe húzott abrakostarisznyával és kezében szögletes tüzelőgané vagy egy régi kalendárium volt a biblia. KISS Lajos 1955. 390. 32
