A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)

TANULMÁNYOK - BENKŐ LÁSZLÓ: Népi színjátszók, műkedvelő színtársulatok, diákszínpadok Hódmezővásárhelyen I.

Szemelvények a régi Vásárhely alakoskodó hagyományából

„...Aztán bejönnek egyenként a pásztorok, kifordított subában, gamókkal, kajla bajusszal, még kulacs is van nálok; beszélnek, lefeküsznek - megint felkelnek, beszélnek furcsábbnál furcsábbakat; aztán annak olyan jó ízűt lehet nevetni! idézi meg a régi vásárhelyi betlehemes pásztorjátékot Török Károly.4

A 19. század elejétől kezdték felfedezni a népszokások, népköltészet fontosságát a kutatók. Hódmezővásárhelyen is ekkortól találunk - ma már pótolhatatlan értékű - néprajzi gyűjtéseket, amelyek az egyszerű emberek hétköznapi életébe és ünnepeibe engednek bepillantást.

Érdekes az az 1830-as évekből ránk maradt, vásárhelyi városi polgárokat kigúnyoló versike, amelyben egyes — a helyi értékrendből kirívó - személyeket vesz szájára a szerző. A régi időkre visszanyúló hagyomány szerint csúfolódó, játékos formában űz gúnyt a benne szereplő emberekről, személyes tulajdonságaikról vagy életkörülményeikről: „Nagy kan egér a kutzkóba Pálinkó Istvánnál. .../ Árpa bodag, nagy sipka Deák Nagy Istvánnál. .../ Úri bunda, rossz konyha Bárdfai úrnénál.5

A szülők, nagyszülők, a felnőttek közössége ösztönös és tudatos hatással volt (a felnőttek viselkedése, beszéde, mesemondása, tréfálkozása, éneke stb.) a felnövekvő gyermekre. A kanászkodó, libapásztorkodó gyermekek a mezőn, legeltetés közben a felnőttektől, idősebb fiúktól és lányoktól eltanult szerepjátékokat, táncot, ügyességi vetélkedéseket tanultak meg, utánoztak és játszottak tovább, egymás között. Ösztönösen, ill. felnőtt környezetük hatására, fiúk a fiúkkal, lányok a lányokkal, később a két nem közeledésére - a felnőttek észrevétlen közreműködésével - a fosztókában, a fonókában, a cécó bálákban, stb. adódott alkalom, fokozatosan.

A legegyszerűbb ráolvasásokban, gyerek mondókákban is megjelenik a szerepjáték, amikor a gyerek valamely állat vagy felnőtt személy tulajdonságát veszi fel, megszemélyesítéssel: „Gólyát látok, / Hajat rántok!” vagy „Fecskét látok, / Szeplőt mosok!”6 „Sándor-bándor! / Kiskutyába kántor.”; „Sárkány, boszorkány - / Pille mászik a hátán!”7 A mesterség-csúfolók is egy-egy szakma hibáit igyekszenek megszemélyesíteni és általánosítani: „Kovács, kovács, kalapács, / Hideg- vötte rossz kovács!”, „Szabó, szabó, szabdaló, / Fé're viszi az olló.8

Gyermekmondóka, csúfolódó szerepjáték a következő is, melyet Kiss Lajos gyűjtött a 19. és a 20. század fordulóján:

4 TÖRÖK Károly: Magyar alföldi népszokások = NAGY Miklós: Magyarország képekben. Honismertető album. Pest, 1870. (továbbiakban: NAGY Miklós 1870)229.

5 KISS Lajos: Vásárhelyi hétköznapok. Budapest, 1958. 172.

6 TÖRÖK Károly vásárhelyi gyűjtése, 1872. 252.

7 TÖRÖK Károly vásárhelyi gyűjtése, 1872. 258-259.

8 TÖRÖK Károly vásárhelyi gyűjtése, 1872. 260.

15