A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)
TANULMÁNYOK - NAGY GYÖNGYI: Héjjahalomtól Kardoskútig
zott ehhez a társadalmi kezdeményezéshez. A városi tanács adatközlésre és arckép beadására hívta fel az elesettek hozzátartozóit. Kecskemét város kezdeményezésére 1914-1915 fordulóján a törvényhatósági jogú városok sorra kinyilvánították, hogy amint megszületik a béke, megörökítik elesett katonáik emlékét.15 Az 1917. évi VIII. te. 2. §-a szerint Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel” A végrehajtási utasítás hangsúlyozta, hogy a megvalósítás csak a háború befejeztével kezdődhet meg.16 Az I. világháború befejeződése után azonban sorra olyan események rázták meg az országot, amelyek a fent említett szándékot mind távolabb helyezték az időben. A forradalmak, az idegen megszállás, majd Trianon és annak következményei, valamint leginkább a súlyos gazdasági helyzet egyelőre képtelenné tették a társadalmat az emlékművek létrehozására. Ennek ellenére 1922-ben született egy újabb rendelet, amely továbbra is fontosnak tartotta a korábbi terveket, s a szükséges anyagi eszközök gyűjtését szorgalmazta.17 A HEMOB 1923-ban kiadott tájékoztatójában az emlékművek alakzatait is meghatározta. Az emlékművek alakzata eszerint háromféle lehet: emléktábla, emlékoszlop vagy emlékszobor. Az emléktáblákat templomok, községházak, iskolák falára ajánlották elhelyezni olyan helyszíneken, ahol kevesebb hős neve kerül megörökítésre. Az emlékoszlopok, obeliszkek, gúlák tetejére szívesen ajánlották a turulmadarat, kettős keresztet, koronát, sisakot, egyéb harci jelvényeket. Nagyságát 3-10 méter magasságban határozták meg. A szabad téren felállítandó emlékoszlopokat főként városok és nagyközségek számára ajánlották. A legdrágább emlékműnek az emlékszobor számított, így ezeket csak olyan városokban lehetett felállítani, ahol nagyobb volt az áldozatkészség. „Az emlékszobrok ábrázoljanak katonákat, turáni harcosokat, Hungáriát, egyéb alakokat vagy szoborcsoportokat”, javasolta a HEMOB.18 A költségvetés tekintetében a HEMOB az 1923-as állapotokat vette figyelembe, ezért meghatározták, hogy a művészek, kőfaragók a búza értékében adják meg az árakat. A művészi emléktáblák ára 1923-ban 3 métermázsa, az emlékoszlopok ára 10 métermázsa, az emlékszobrok ára 30 métermázsa búzánál kezdődött. A műalkotás költségeinek előteremtése a köz feladata volt.19 A HEMOB 1923-as tájékoztatójában nagy hangsúlyt feketetett a leleplezései ünnepségek fontosságára, amelyek az elhunyt hősöknek és hozzátartozóiknak is egyfajta megtiszteltetést jelentett.20 15MAKÓ Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai. Hódmezővásárhely, 2004. 48. (A továbbiakban: MAKÓ Imre 2004.) 16 MAKÓ Imre 2004. 48. 17 Uott. 18 Tájékoztató 1923. VIII. 19 Uott. 20 T 142
