A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)
TANULMÁNYOK - BENKŐ LÁSZLÓ: Népi színjátszók, műkedvelő színtársulatok, diákszínpadok Hódmezővásárhelyen I.
BENKŐ LÁSZLÓ NÉPI SZÍNJÁTSZÓK, MŰKEDVELŐ SZÍNTÁRSULATOK, DIÁKSZÍNPADOK HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN 1. Ősi magyar alakoskodók A magyaroknál is, mint természeti népnél, szokás volt a napfordulók, holdtölték és más évszakos választópontok várása, érkezésének megünneplése. Ilyenkor egy közeli vízpartra, forráshoz, tó mellé, ligeterdőbe vonultak, és az évszaknak megfelelő ünnepet tartottak, amelyen kezdetben a táltos mutatott be áldozati táncot. Szerepe fontos volt a közösség számára isteneikkel való kapcsolattartásban, az elődök felidézésében, vagy a természeti erők befolyásolásában. Majd a közösség néhány tagja is bekapcsolódott ebbe a termékenységet, sikeres vadászatot kérő, az ősöket megidéző, alakoskodással, szerepjátékkal kiegészülő szertartásba, varázslásba. A közeli helyeken, vagy távolabb vándorolva tisztulási folyamaton estek át vízbe merüléssel, tűzön járással, sokszor egy áhított személy vagy állat bőrébe bújva, azaz alakoskodással. Az ősi közösségekben a vallási vezetők, a túlvilággal érintkezők (alakoskodók) személye elődeiktől öröklődött rájuk vagy pedig fiatal korukban kiválasztódtak. A felnőtt közösségben folyamatosan felnövekvő fiatalok, koruknak megfelelő játékokkal, alakoskodási alkalmakkal tanulták el a felnőtté válás számos elemét. A foglalkozások, a vadászat, a földművelés, az állattenyésztés fogásait, illetve a születés, a párválasztás, a halál és más életfordulót eljátszva, megszemélyesítve lehetett a legkönnyebben átadni ezeket a különböző korba lépő ifjúságnak. Másik fontos szerepe az alakoskodásnak az emberben ősidőktől fogva meg lévő játék, játszási vágy kielégítése. A közösségben felnövő személyek egyéni képességei már fiatal korban kimutatkoznak, az alakoskodásra, szereplésre hajlamos fiatalok korán eltanulják a szertartásokat, szerepjátékokat, játék közben, vagy közösségi alkalmakkor. A természeti népek társadalmában nem csak a gyermekkori játék, hanem a felnőtté váló egyén(-ek) életében is fontos szerepe van a játékos, tréfás megszemélyesítéseknek.1 Allat-alakoskodók, akik vagy az Alföldön ismert különböző ősi, régóta tartott háziállat (ló, disznó, birka, kecske, kutya, gólya, ökör stb.) bőrébe bújtak, vagy pedig az ismeretlen, távolabbi tájak állatait (szarvas, medve, farkas, teve stb.) utánozták. Az Alföldön és a hozzá szervesen kapcsolódó Bácska, Bánság, Partium, valamint az Erdélyi-medence vidékein a ló ábrázolása, a ló (és ember) megjelenítésének számtalan változatával találkozunk. A ló alakja, az ember ősi társa, segítője, a magyarságnál mindenkor különleges megbecsültségben volt.2 Az ősi állattartás és az újabb kori pásztorkodás sok évszakos időpontot alakított ki, amelyek mindig 1 Bővebben ld.: DÖMÖTÖR Tekla: Naptári ünnepek - népi színjátszás. Budapest, 2004. 2 Magyar Néprajz VII.: Állatmaszkos játékok. 13
