A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)
TANULMÁNYOK - ROSZTÓCZY ERNŐNÉ: Töredékek a közlekedés történetéből, különös tekintettel a Hódmezővásárhelyt érintő vasútépítésekre
ROSZTÓCZY ERNŐIVÉ TÖREDÉKEK A KÖZLEKEDÉS TÖRTÉNETÉBŐL, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYÉT ÉRINTŐ VASÚTVONAL KIÉPÍTÉSÉRE Száz vasutat, ezeret! csináljatok, csináljatok! (Petőfi Sándor: Vasúton) Mindig is szerepet játszott a közlekedés az emberek életében. Egyik helyről a másikra különféle járművek segítségével szállították termelvényeket, áruikat. Igás lovakkal, ökrök vontatta szekerekkel, lóháton közlekedtek a leggyakrabban. A közrendü emberek közlekedése évszázadokon keresztül eseménytelen és egyhangú volt. Útjuk jobbára úrbéres telkükig terjedt. Településükön belül pedig a kocsi mellett gyalogosan vagy talicskát tolva közlekedtek aszerint, hogy milyen terhet vittek magukkal. A hírközlés még ennél is egyszerűbb. A templomok előtt kihirdették a rendeleteket, amelyhez mindenkinek szigorúan tartania kellett magát. Nemes embereknek a király parancsait hírnökök, futárok vitték. Akinek sürgős üzennivalója akadt, az a vásározó kereskedőket bízhatott meg üzenete továbbításával. Idomított madarakat is igénybe vettek. Arany János Mátyás anyja című balladájában Szilágyi Erzsébet egy hollóval küldte el levelét a prágai várban raboskodó fiához. A középkorban gyakran használtak postagalambokat üzenetváltásra. A török hódoltság idején a közlekedés fejlődése megtorpant. I. Ferdinánd uralkodása alatt, éppen a mohácsi vész évében indult postajárat Ausztriában, Bécs és Pozsony között is megindult a közlekedés, de a hódoltsági területekre ez nem terjedt ki. A Rákóczi szabadságharc idején szervezték meg a postajáratokat, majd magánkézbe adták. III. Károly 1722- től fejlesztette tovább a postaszolgálatot, a levél- és személyszállítást állami monopóliummá tette. 1748-ban adta ki Mária Terézia postai pátensét, amellyel a postaszolgálatot korszerűsítette.1 A katasztrofális útviszonyok miatt ezekkel az intézkedésekkel sem változott érdemben a közlekedés minősége. Távolsági járatokra gyakran használtak ekhós szekeret a kereskedők, vándorszínészek, jómódú nemesek. Beretzk Pál vásárhelyi földbirtokos 1866-ban Pál fiával ilyen járművel kocsikázott a Bakonyon át Szentgálra, ahol nagyapjától örökölt kisebb birtoka feküdt. Emlékirataiban ír erről. Környékünk útviszonyairól tanúskodik a Vásárhelyi Közlöny cikkírója, aki azt panaszolja, hogy a városból a körtvélyesi rakodóig az út egy hétig tartott.1 2 Az ehhez hasonló esetek kapcsán kapnak értelmet az utak menti csárdák megléte, amelyekben akár megszállni, vagy ételhez, italhoz jutni is lehetett, nem szólva az állatok ellátásáról. A 18. századi Vásárhely kül- és belterületén számos fogadó működött, legtöbbjüknek mára csak a híre maradt fenn.3 Érdemes megemlékezni a lóvasútról. A síneken gördülő lóvontatású járművekkel már a 18. század második felében kísérleteztek. 1803-ban kezdtek személyeket szállítani lóvas- úton. Magyarországon 1827-ben kísérleteztek vele, de nem váltotta be a hozzáfűzött remé1 Posta = www.wikipedia.org 2 Vásárhelyi Közlöny, 1870. jún. 3 BODNÁR Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi nevei. (Tanulmányok Csongrád megye történetéből VII.) Szeged, 1983. 37. 78
