A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)
TANULMÁNYOK - BENKŐ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek - Népi sütő-főző mesterek
A gazdasszony vagy ügyesebb böllérasszony készítette el a reggeli hagymás vért (sült vért), a hozzá való újpecsenyével, majd felrakták az orjalevest ebédre, a disznótoros vacsorához töltötték és főzték a szármát (régen az orjalevest és a szármát is a kemencében, vászonfazekakban, vászonszilkékben főzték), sütütték kemencében a hurka-kolbászt, pecsenyét, hozzá pörkölt savanyúkáposztát. Másik sütőasszony sütötte a hájas pogácsát, kiflit, lepényt, rétest vagy fánkot, hol-mit? A fiatalabb lányok, asszonyok terítettek meg a reggelihez, ebédhez, disznótoros vacsorához és ők voltak a „fennforgók” (1. lejjebb), akik az asztalra hordták a finom falatokat. A böllérasszonyok segítettek a gazdasszonyoknak a lesütött hús, hurka-kolbász sütésében, bödönbe rakásában, a hidegpaprikás elosztásában, a kóstoló tálak összekészítésében, ritkábban a mosogatásban és rendrakásban is. Fizetségük itt is, mint a bölléreknél, bőséges kóstoló, amelyet közösen válogatnak össze a gazdasszonnyal. A böllérek és böllérasszonyok a disznóvágás egész ideje alatt tréfálkoznak, incselkednek egymással és a gyerekekkel is. A böllértréfa kifogyhatatlan. Kezdődik a leszúrási történetekkel, amikor sorolják, hogy itt is, ott is hogy támadt föl a nem jól megszúrt disznó. Persze minden böllér csak olyan történetet ismer, amelyik egy másik böllérrel esett meg. A leszúrt és magára hagyott disznó farkát szokták egy pillanat alatt levágni a fiatalabb, huncut böllérasszonyok. Óriási szégyene a farkatlan disznó a böllérnek (mintha a férfiasságát vágták volna le), egész nap ugratják vele az asszonyok. Pörzsöléskor az idősebb böllérek szerették megtréfálni a segédkező gyerekeket, akik alig várták, hogy a frissen pörzsölt és megkapart disznó füléből, farkából kapjanak egy darabot, rágcsálni valónak. Amikor befejezték a kaparást, a böllér lekanyarította a disznó farkát és felmutatva kérdezi, hogy ki kéri. Az ott sürgölődő gyerekek ugortak érte, mire a kegyetlen böllér hirtelen bedugta és kirántotta a disznó seggelukából, mire szétszaladtak a kunyerálók. Amikor megálltak pörzsölés, kaparás vagy a fölszödés közben egy kis pihenőre, előkerült a pálinkás butella. Az idős böllér elővette a mellényzsebből a butellát és meghúzta, majd továbbadta a többieknek, akik már ismerték a tréfát és ivást színlelve dicsérték, áradoztak a finom kisüstinek. A legvégén jutott a pálinkának hitt vizes butella a legfiatalabb böllérsegédnek, aki már nagyon rákészült a jól kiérdemelt jutalomra. Savanyú képén az idős böllérek jót kacagtak. A disznó bontásakor ott álltak a böllérasszonyok és a ház fiatal és idős nőtagjai, hogy mosolyukkal kísérjék az első felvágást, ekkor derül ki, milyen vastag szalonna lesz. Napközben is évődnek egymással, a disznó különböző részeit, belsőségét hasonlítják egymás nemi szerveihez, lassan rávezetve a gyerekeket is. A férfiak a hurkának való vastagbélből, az asszonyok a kolbászbél hibás részeiből raktak el későbbi tréfájukhoz. Amikor a böllérasszonyok betöltötték a hurkákat és visszarakták az abálóba, a böllérek azt kérdezték: Mozog-é mán a hurka? A csípős nyelvű asszonyok rögtön visszaválaszoltak, majd egy óvatlan pillanatban egy rövidre sikerült hurkát akasztottak a böllér kötőmadzagjára. Nevetett az egész társaság. Amikor a munkák nagy részével készen voltak, és a disznótoros asztalhoz ültek, újabb tréfák következtek. Az egyik böllér elé olyan töltött káposztás tányér került, amelyből, mikor felvágta a káposztalevelet, egy riadt veréb szállt ki, a felnőttekből nevetést, a gyerekekből riadalmat váltva ki. Szemben az egyik böllérasszony a finomnak ígérkező hurkát vágja föl, hát nem egy budlibicska volt belerejtve. A böllérek által kieszelt tréfát azzal magyarázták a férfiak, hogy az asszonyok mindent beletöltöttek a hurkába, ami az asztalon volt. Ahogyan az asszonyoké az utolsó szó, a utolsó tréfát is ők eszelték ki, amikor söprűnyél darabot rejtettek a zsírban megforgatott kolbászbélbe. Ezután már önfeledt borozással, nótázással, tánccal folytatódott a megérdemelt szórakozás, hajnalig. Hajnalig pedig azért, hogy hazafelé menet jobban lássanak a lábuk elé. 61
