A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)
TANULMÁNYOK - DOBOS IRMA: Mauritz Béla mineralógus életútja és hódmezővásárhelyi kötődése
mának összeállításakor megállapította, hogy a lelőhelyek el vannak szórva és csak csekély mennyiség mutatható ki. Ugyanebben az évben a Bányászati Kutatási és Mélyfúró Nemzeti Vállalattól kapott megbízást a mecseki, a velencei-hegységi, a mátrai és a bükki eruptív területek földtani felvételére. A Mecsekben a mórágyi gránitot, Bátaapáti és Üveghuta területét, a Mátrában a recski ércbányát, Gyöngyösoroszit, a Bükkben Diósgyőr és Újhuta környékét vizsgálta (MBFH, T. D. 3867). Az 52 oldal terjedelmű és 128 irodalom felsorolásával egy kiváló tanulmányt készített 1955-ben Budapest kőzetei és ásványai címen. A földtani képződmények ismertetésén kívül a hévforrások kiválásait, az így keletkezett ásványokat sorolja fel különös tekintettel a hőmérséklet-változásra. A mésztufa lerakódásokat a pleisztocén termékének tekinti (MFBH, T-324). A MÁFI-ból történt kilépése után a Magyar Nemzeti (később Természettudományi) Múzeum Ásvány- és Kőzettárában foglalta el magát és az itteniek is nagy tisztelettel és szeretettel emlékeztek meg róla születésének 100. évfordulóján. Megtudtuk, hogy még 80 éves kora után is naponta bejárt a múzeumba, ügyelve mindenkor gondos, ápolt megjelenésére, amely még inkább növelte tiszteletet igénylő személyét, aki változatlan lelkesedéssel és feltűnően nagy energiával foglalkozott munkájával. Még ekkor is nagy türelemmel irányította fiatal munkatársait, javította munkáikat. Nagy elismeréssel adózott nem csak a múlt nagy tudósainak, hanem fiatalabb kortársainak is. Különösen szívesen emlékezett meg a nagy mecénásról, Semsey Andorról és tanítómesteréről, a Krenner József professzorhoz fűződő igaz barátságról is (Roskerné 1981). Életében akkor történt a második nagy törés, amikor szeretett feleségét 1967-ben elvesztette. Ezután a síremlék-avatáskor szüleit és feleségét, Baksa Terézt (1886-1967) egy helyre temették. Ettől kezdve azután különböző szív- és érrendszeri betegséggel küszködött, míg 1971. február 15-én csendesen elhunyt, február 22-én búcsúztatták, majd ham- vasztás után a Rákoskeresztúri köztemető 100-as parcellája első sorába temették. Születésének 100. évfordulójakor a Rákoskeresztúri temetőben a volt tanítványok és pályatársak részvételével a Magyarhoni Földtani Társulat Elnöksége koszorúzással tisztelgett a nagy elődre emlékezve (Sztrókay 1982). 1990-ben az újratemetésre Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke dr. Mauritz Béla unokaöccse kérésére nemleges választ adott, viszont 1992-ben Grasselly Gyula akadémikus kérésére Kosáry Domokos akadémiai elnök engedélyezte a Fiumei úti sírkert 27-es akadémiai parcellájába (27-1-5) a család újratemetését. Nagy Béla az ezzel kapcsolatos levelezést eredetiben közölte munkájában. Az utókor hálája Minden bizonnyal a rendszerváltozás után, amikor az Akadémia is rehabilitálta, tanítványok és tisztelők kezdeményezték, hogy a két kiváló tudós és oktató, Mauritz Béla és Sztrókay Kálmán Imre professzor személyét emléktáblán örökítse meg az Egyetem. A Magyarhoni Földtani Társulat 1995. évi közgyűlésén elhangzottakról a májusjúnius havi hírlevélben az elnökség a táblák avatásának körülményeit közölte. így megvalósult azoknak az óhaja, akik emléktáblán kívánták megörökíteni nagyra becsült kiváló tanáruk személyét. A költségek fedezetét - a carrarai márványtáblát, a portré megalkotását - a Magyarhoni Földtani Társulat tagsága közadakozásból biztosította és a munkálatokat a Koch Sándor Alapítvány koordinálta. A bronz mellkép (tondó) legyártatását a Magyar Tudományos Akadémia X. osztálya vállalta magára. A két emléktáblát 1996. június 7-én, a 3. Mineralogy and Museums nemzetközi konferencia keretében, Mauritz Béla halálának 35
