A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

EMLÉKEZÉS - SZIGETI JÁNOS: Egy tudós tanár emlékezete - László József

szellemet is.10 11 Az alábbiakban ízelítőt nyújtunk át az iskolai értesítőkben fellelhető László József-publikációk címeiből: 1944-1962: Az eszménykép és példakép; 1962-1963: A munka szerepe a társadalom életében című osztályfőnöki óra témájának módszertani fel­dolgozása; 1974: Adatok a Magyarországi Szociáldemokrata Párt antifasiszta ideológiai harcához; 1978: Tantárgy-összevonási kísérlet a Bethlen Gábor Gimnázium IV/D osztályá­ban (magyar történelem). A Holokauszt túlélőjeként így indokolta „emlékező emlékeztetését”: „Agy szörnyű kor embertelen légkörére azért kell emlékeznünk, hogy soha többé ne forduljon elő hasonló népirtás... Sem a behegedt sebek felszaggatásának ál-humanista érvelése, sem a közömbös­ség, sem a kényes kérdésektől való viszolygás nem mentheti fel generációnkat a tényekkel való szembenézés őszinte parancsától. 1 László József emlékezetében megőrizte az üldöztetések légkörét, fel tudott idézni olyan folyamatokat, amelyről csak nagyon kevés, vagy egyáltalán nem maradt semmilyen infor­máció. A háború utolsó napjait és a felszabadulást a Prágától északnyugatra fekvő theresienstadti koncentrációs táborban élte át. Visszaemlékezéséből idézünk: „Másnap tömzsi orrú orosz Ráták támadják a menekülő egységeket. Az áradat hömpölyög tovább Prága felé. Az egyik cseh csendőr bizalmasan közli, hogy Prágában antifasiszta felkelés tört ki. Az oroszok órákon belül itt lehetnek. Az ágyúzás tovább morajlik. Este nagybátyám lelkendezve jön a hírrel: közös rokonunk, Nárai Sanyi, a gyerekgyógyász, a kaszárnya har­madik emeletéről látta az oroszokat. Közben beesteledett. A németek eltűntek. Aki élt és mozgott, rohant a kerítésekhez. Feltehetően illegális szerv is működött a táborban, mert a régibb cseh foglyok diadalkaput állítottak fel a tábor főbejárata elé. Vörös drapérián fehér betűk köszöntötték a felszabadító csapatokat: NAZDAR RUDA ARMADA. Feldübörgő harckocsik motorjától reszket a föld és a levegő. Fényszórók kévéi hasítják a májusi est bársonyát. Az első páncélos szétnyomja a kerítést. Hatalmas diadalüvöltés tör fel a meggyötört foglyok torkából németül, oroszul, csehül, lengyelül, magyarul. Ölelik, csó­kolják a borostás és kormos katonaarcokat. Szorongatják a felszabadítók kezét. Zúg a hur­rá. Nincs idő az érzékenykedésre, visszaugranak a tankokba, s máris rohannak Prága felé. Segíteni a felkelőket. Az útfordulónál lassító páncélosokból élelmiszert dobálnak a katonák. Kenyér, alma, csokoládé, húskonzerv hull alá a robogó páncélosok lövegtornyából. A kiéhezett emberek szinte ráugranak a tankokra. Az egyik fiatalember lábát az egyik páncélos hernyótalpa szétroncsolja. Tragikus szerencsétlenség a felszabadulás első órájában. A tömeg nem tágít. A kerítéseken fürtökben lógva éljeneznek. Minden elzúgó páncélosnak kiáltoznak, integetnek. Késő éjszakáig ünnepiünk. Amit vár­tunk hónapok óta, amiről ezerszer álmodoztunk, óriási áldozatok árán is, de bekövetkezett. Felszabadultunk 1945. május 8-án, a háború utolsó napján. ”12 Sajátos felépítésű és jó hangulatú tanóráira emlékeznek tanítványai, amelyben alkal­mazta a kor színvonalát messze meghaladó pedagógiai eszközöket és módszereket. Saját 10 A Bethlen gimnáziumot csupán néhány év választja el alapításának háromszázadik jubileumától. Az intézmény múltját FÖLDESI Ferenc - IMRE Mihály - VARSÁNYI Péter István: A hódmezővá­sárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium című könyve dolgozta fel. 11 LÁSZLÓ József: Negyven éve történt. Emlékező emlékeztetés. A vásárhelyi zsidóság deportálásá­nak hatvanadik évfordulójára = Csongrád Megyei Hírlap, 1984. június 17. 12 LÁSZLÓ József: Az utolsó napok = Csongrád Megyei Hírlap, 1975. május 8. 261

Next

/
Thumbnails
Contents