A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

EMLÉKEZÉS - SZIGETI JÁNOS: Egy tudós tanár emlékezete - László József

készítésű hangjátékokkal színesítette óráit. Lépést tartott az irodalomtudomány és a törté­nelemkutatás legújabb eredményeivel. A szépirodalmi alkotásokat strukturalista és geneti­kai elemzésnek vetette alá, verselemzési kísérlete során versmodell kialakítására törekedett. 13 A helytörténet, helyismeret egyik avatott ismerője és kutatója volt. Nem kevés figyel­met szentelt a klasszikus és a legmodernebb zsidó irodalmi alkotásoknak. E témában rend­szeresen könyvismertetései jelentek meg az Új Életben. Zsidó emlékhelyek felkeresésére, művelődéstörténeti sétákra sarkallta az olvasókat. Emlékfuzeteket, kislexikonokat, periodi­kákat szerkesztett. Szép sikereket könyvelhetett el műfordításaival (Shakespeare, Rimbaud, Johannes Becher, Lermontov, Olga Bergholz) és a helyi lapokban megjelent költeményei­vel. A tudós tanárt az 1963-ban érettségizett osztálya 2006-ban csodálatos kiadvánnyal köszöntötte.13 14 1985-ben a sors hajója kényszerpályára navigálta, előbb a Németh László Városi Könyvtár helytörténeti csoportjában kamatoztatta tudását, majd a szegedi Pedagógiai Inté­zet tudományos kutatója lett, innen ment nyugállományba. Ezután Keszthelyre költöztek. Feleségével, Pálfí Magdolna latin-történelem szakos középiskolai tanárnővel több, mint fél évszázadig boldog házasságban, szeretetben éltek. Sebész és háziorvos fiukat 2013. decem­ber 20-án vesztették el. Életművének feldolgozása a vásárhelyi helyismeret-kutatás és helyi oktatás-múlt aktuá­lis feladata. Egyik vallomásában olvashattuk: „...a modern pedagógia éppen abban áll, hogy a tanár bevezeti tanítványait a kutatómunkába, és bizonyos feladatokat közösen olda­nak meg. ”15 1964-1985 között jelentek meg a Vásárhelyi Tanulmányok füzetei, ahol írásai is napvi­lágot láttak, sőt egy ízben szerkesztést is vállalt: II. köt., 1970. Adatok a vásárhelyi földosztás történetéhez (1945) III. köt. 1973. Hozzászólás Szathmári István előadásához VII. köt. 1977. Fél évszázad a munkásművelődés szolgálatában (Vázlatok Ormos Ede munkásságáról) A Délsziget című helytörténeti, művészeti folyóirat is közölte munkáit: 9/1987. Galyasi Miklós emléke. Megkésett interjú. 15/1989. Kései arcképvázlat Péczely Attiláról. A közelmúltban megjelent publikáció is a nem lankadó és jó tollú kutatóról árulkodnak: Szegedi Műhely, 2006/2. Az „Emberarcú” hiánya. József Attila istenélménye. Hévíz, 2009/2-3. Családtörténet és történelem. (Cséby Géza: Sors-címerkép) László Józsefnek mintegy 500 pedagógiai, szakdidaktikai, várostörténeti, kultúrhistóriai publikációja jelent meg.16 13 LÁSZLÓ József: Szituációs hangjáték felhasználása a történelemtanításban = Történelemtanítás, 1970. 5. sz. 20.; LÁSZLÓ József: Verselemzési kísérletek = Csongrád Megyei Művelődésügyi Szem­le, 1972-1973. (XII. köt.) Szeged, 1974. 125-145. 14 Publikálnak a vásárhelyi bethlenesek. Debrecen, 2006. 15 Csongrád Megyei Hírlap, 1971. dec. 25. 16 Bibliográfiája a Németh László Városi Könyvtár helytörténeti gyűjteményében. 262

Next

/
Thumbnails
Contents