A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)
TANULMÁNYOK - HARMAT PÉTER: A hódmezővásárhelyi vízmű, valamint a város vízellátásának, csatornázásának és fürdőszolgáltatásának rövid története
Az új tisztítótelepet a Zsigmondy Béla KFT ügyvezetőjeként vettem át üzemeltetésre, az avató szalag egy darabja nálam van, amelyen Bhasin úr aláírása szerepel. 1995-ben a kft. ügyvezetőjének Molnár Ferencet nevezték ki. A szolgáltatási főmérnök Korom István lett. A Zsigmondy Béla Kft. 1996-ban székhelyét áthelyezte a Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky utca 70. szám alá. A város csatornahálózatának teljes kiépítéséhez tőkére volt szükség. A kft. jogutódjaként 1997. október 2-án Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Berlinwasser International AG és a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Részvénytársaságot alapította meg. Az RT központja, átmenetileg a Hódi Pál u. 3. (a volt bölcsőde épülete) lett. Neve Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető és Szolgáltató Rt. Vezérigazgató: Csáki Imre Műszaki igazgató: Molnár Ferenc Pénzügyi igazgató: Matthias Schäfer Szolgáltatási főmérnök: Szentgyörgyi László 1997-től a fürdő önálló szervezeti formába került, mint a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Rt. HÓDSTRAND Kft-je. Az RT meghatározott időre alakult: 1997. október 2-ától 2023. december 31-ig. A részvénytársaság alaptőkéje: 900.036.000.- Ft. (19.566 db részvény 46.000.- Ft/db) A már említett alapítók részvényei: A társaság német tulajdonosa 1.947 millió Ft-nak megfelelő német márka tagi kölcsönt is biztosított a társaság részére, Hódmezővásárhely város szennyvízcsatorna hálózatának minden utcára kiterjedő megépítésére. A bekötőcsatornák (gerinccsatorna és a telekhatár között) megépítése, csatornamű társulati finanszírozásból valósult meg. A kivitelezés 1998. január 2-án kezdődött és 2000. december 21. napján befejeződött. A fővállalkozó a HÓDCSAT Kft., a generálkivitelezői munkákat a KEV1ÉP Kft. és a SZEVIÉP Rt. végezte. 2003. augusztus 20-án adták át a 8000 m2-es alapterületű új Városi Sportuszodát. 2009. június 6-án egy névadó ünnepség keretén belül az új uszodát dr. Gyarmati Dezsőről, a Strandfürdőt a 2005. január 11-én elhunyt Török Sándorról nevezték el. A Zsigmondy Béla Rt. 2003. november hónapban székhelyét áthelyezte a Hódmezővásárhely, Andrássy út 25. szám alá. 2006. augusztus 30-ától Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata visszavette a Berlinwasser International AG-tól az üzemeltetői jogot. Ettől az időponttól a város, teljes jogkörrel felügyelte a víziközmű-szolgáltatást. A társaság neve a törvényváltozás miatt Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zártkörű Részvénytársaságra változott. Az új közműtörvény alapján működési engedélyt kellett kérni a Zsigmondy Béla ZRT-nek, amelyet nem kapott meg. Sajnálom, hogy a Zsigmondy Béla nevének felhasználása a víz, csatorna és fürdőszolgáltatás területén Vásárhelyen megszűnt. o - Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata o - Berlinwasser International AG. o - Hódmezővásárhely Vagyonkezelő és Szolgáltató Rt. 10.029 db 9.196 db 341 db 133