A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)
TANULMÁNYOK - BENKÖ László: Régi vásárhelyi mesterségek - Kemencerakók, kályhások
színű és mintájú kályhacsempéiket, a többi fazekas áruval együtt, a helyi és az Alföld számos településének vásáraira vitték el.31 Kályhaépítés A régebben dolgozó kályhások visszaemlékezéseiben felbukkannak a „boglyakemence formájú” cserépkályhák, melyekről közelebbit nem tudunk. Ezek „szömes kemöncék” lehettek, hiszen boglyaformát csak ezekből a bögre, vagy kupa formájú, mázatlan, ritkábban zöld mázas elemekből lehetett építeni. [Hozzá kell tenni, hogy ezekről nem maradtak korabeli leírások, régészeti leletek is csak csekély számban Vásárhelyen. - A szerk.] Később kezdték gyártani az egyenes lapokból álló cserépkályhákat, amelyek szögletes (álló téglatest alakú) változata készült leginkább és „kandalló kályhának” hívták a helybeli kályhások, holott zárt égésterüek voltak. Módosabb polgári, paraszt-polgári házakba készültek, kevesebb számban a „tornyos kályhák”, amelyek hengeres kályhatestének tetejére kisebb- nagyobb toronyszerű díszt készített és rakott fel a kályhás. Az 1940-es évektől Vásárhelyen is készültek kisebb sorozatban hordozható csempekályhák. A cserépkályhák beépítéséhez először is „kályhás agyagot” állított össze a kályhásmester. Ezt minden kályhás az öregebb mesterektől átvéve és saját tapasztalat alapján állította össze. A helyi téglagyárak működéséig a kályhások innen szerezték be az ún. „téglavető agyagot”, amely átdolgozott, csomómentes volt. Az agyaghoz kvarchomokot, vagy samottport (némelyek kevés „vízüveget” is) kevertek, a tűzállóság, soványítás és a repedések kivédése miatt. Az alaposan meggyúrt agyagkeveréket - ha szükséges - fémrostán is áttörték, hogy teljesen csomómentessé váljon, úgy lehessen vele dolgozni, mint a „vajjal”. A kályhaépítés elsődlegesen a fűtőhelyiség, az aljzat (ahova a kályha kerül) és a kémény vizsgálatával kezdődik. Legelfogadottabb szabály, ahány légköbméteres a fütendő helyiség, annyi csempéből építik a leendő kályhát. Az új kályhacsempék széleit faragókéssel nyesték simára. Döngölt agyagos- vagy téglaalapra (később beton alapra) épül fel a legtöbbször három-négysornyi tömör tégla lábazat (párkány), amely kb. három centiméterrel szélesebb, mint a fölé kerülő kályhatest. (Újabban divat az ülőpadkás, kiszélesített lábazatú cserépkályha is.) Ezután a hamuzó ajtó berakása és a füstjárat építése kezdődött. A következő sorba került a tüztér és a tüzelőajtó beépítése. Volt időszak, amikor a cserépkályhákba sütőt is beépítettek. Tisztítólyukkal, „dugóval” gyártott csempéket raktak be a nagyobb kályhákba, a kéményseprők dolgának megkönnyítésére. A kályha magassága attól függ, hogy mekkora alapterületű és belmagasságú helyiséget kell majd a cserépkályhával befűteni. A kályhatest tégláit, az ezt burkoló csempéket és a füstjárat elemeit is kötésbe rakták. Minden sor csempe felrakásához fakeretet használt a kályhás. A csempék belső keretét, erős (28-as) huzal kapoccsal fogatták össze, hogy ne tudjanak kifordulni a sorból. Korábban csak agyaggal vastagon kitapasztott csempékből építették a kályhákat, fémkapcso31 Uo. 70-71. 55
