A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)

EMLÉKEZÉS - DOBOS Irma: Moldvay Loránd kutatómunkássága

Sokirányú eredményes kutatás Az ország új földtani térképe 1956-ban ugyan elkészült 1:300 000-es méretarányban, de a részletek megismeréséhez szükséges volt az 1:200 000 méretarányú térkép összeállítása, amelyből ötöt önállóan, hetet pedig társszerzőkkel szerkesztett meg. Ez már jó alkalom volt arra, hogy tovább mélyítse a negyedidőszaki képződmények több irányú megismerését. Minden bizonnyal addigi megfigyeléseit összegezte már 1957-ben közel 50 oldalon az akadémiai kiadványban. A dorogi térképezők között, ülő sor balról első Miháltz professzor, harmadik Dini (1961) Ettől kezdve már nem csak a me­dencebeli, hanem a hegyvidéki ne­gyedidőszaki képződmények több irányú vizsgálatát ismertette számos közleményben. így már 1967-ben meg tudta védeni kandidátusi disszer­tációját „A neotektonikus felszínala­kulás jelenségei a magyarországi középhegységekben” címen. A neo- tektonikával legelőször hazánkban Szabó József (1822-1894), a legna­gyobb magyar geológus foglalkozott, de ezután többen érintették ezt a na­gyon jelentős, a földtani kutatás elen­gedhetetlen kérdésének vizsgálatát. Tulajdonkeppen nem tudott elszakad­ni a negyedidőszak kutatásától annak ellenére, hogy az ország különböző részén, a hegyvidéki területein is dolgozott, de ott min­Szerkesztette: Rónai András és Moldvay loránd 1965 Ellenőrizte: Urbanesek János és Cslky Gábor 1966 Jóváhagyta: a M. All Földtan. Intézel Térképbizottsága 1966 290

Next

/
Thumbnails
Contents