A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)
TANULMÁNYOK - NAGY Gyöngyi: Tárkány Szűcs István, a kuláknak bélyegzett tragikus sorsú vásárhelyi mintagazda esete
munkával szerzett tulajdont az alkotmány elismeri és védi.”49 Az MDP 1948 és 1956 között a saját alkotmányában biztosított jogok ellen vétett. A módosabb gazdák (kulákok) ellehetetlenítésével, a munkától való elvonásukkal, tulajdonuk kisajátításával éppen annak ellenkezőjét érték el, mint amit valójában akartak. Ha ezekre a szakértelemmel és megfelelő felszereléssel rendelkező gazdákra támaszkodtak volna, 1953-ra nem került volna olyan súlyos gazdasági helyzetbe az ország. Ám a munkához való jog az egyetemes emberi jogok közül csak egy volt a sok közül, amelyet a kommunista hatalom nem megfelelően biztosított állampolgárai számára ebben az időszakban Magyarországon. Miközben a likvidálandó réteget mindenféle megszorításokkal sújtották, nagyon nagy mértékben vétettek más emberi jogok ellen is. A Nyilatkozat 5. 7. 8. 9. és 10. cikkelyeit is megsértették, amikor kegyetlen módon bántak a gazdákkal, megkülönböztetésben részesítették őket, alapvető emberi jogaik megsértéséért nem engedélyezték számukra a megfelelő jogorvoslatot, önkényesen letartóztatták, hosszú időre száműzték őket, s nem biztosítottak ügyük számára független és pártatlan bíróságot. A tulajdon intézménye a történelem folyamán több változáson ment keresztül. A tulajdon védelmére első ízben a feudális társadalmi rend felbomlásával kerülhetett sor. Locke szerint a tulajdon már természeti állapotukban megillette az embereket, és az államok kialakulására pontosan azért volt szükség, hogy megvédje az emberek életét, vagyonát és szabadságát, azaz a tulajdonukat. A tulajdon fogalomba Locke értelmezésében ugyanis beletartozik az emberi élet és a szabadság is. A XVIII. századi alkotmányokban, deklarációkban a tulajdon védelme ugyancsak megjelent, de ez főként a polgári tulajdonra vonatkozott, hiszen a francia nemességet a forradalom idején megfosztották tulajdonától. A XIX. században a legnagyobb tulajdont a föld képezte, s a polgári jogban a védelem leginkább erre vonatkozott. Az I. világháború és az oroszországi kommunista puccs Európában alapvetően változtatta meg a tulajdonról kialakult nézeteket. A tulajdon sérthetetlensége helyébe a tulajdon kötöttsége lépett, amit elsőként a weimari alkotmány hangsúlyozott: „ A tulajdon kötelez. Használata egyúttal a legnagyobb közös jót is kell, hogy szolgálja.”50 Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata a tulajdonhoz való jogot is az általános emberi jogok közé sorolja. A 17. cikkely kimondja, hogy „1. Minden személynek, mind egyénileg, mind másokkal együttesen joga van a tulajdonhoz. 2. Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.”51 Ezzel szemben az 1949. évi magyar Alkotmány a tulajdonról egészen más szellemben szól: „A Magyar Népköztársaságban a termelési eszközök zöme társadalmi tulajdonként az állam, a közületek vagy szövetkezetek tulajdonában van. Termelési eszközök magántulajdonban is lehetnek.” (...) Az alkotmány a tulajdonról más formában is szól, amikor azt mondja ki, hogy „Az egész nép vagyonaként az állam és a közületek tulajdona: 49 Az emberi jogok dokumentumokban 1976. 262. 5,1 Emberi jogok 2008. 639-640. 51 Az emberi jogok dokumentumokban 1976.375. 202