A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)

TANULMÁNYOK - VINCZE Gábor: Adalékok a hódmezővásárhelyi Volksbund-csoport megalakulásához és működéséhez

lóban részt vett az illegális/féllegális SS-toborzó akcióban és valamennyi önkéntest kikísért Németországba), ugyanis - legalábbis magyar hivatalos adatok szerint17 18 - az egész országból 1943 végéig illegálisan összesen alig több, mint ezerkétszáz magyar állampolgár jelentkezett az SS-be! (A valóságos létszám ennél nem lehet sokkal nagyobb.) Június 25-én egy újabb jelentésében azt írta a főtanácsos, hogy újabb toborzó akciója volt és másnap akarja huszonnyolc szeged környéki egyete­mi hallgatóval Hegyeshalomnál átlépni a határt, információi szerint „nagyobb ösz- szegü” német márkát visz magával. (Az irat hátoldalán olvasható egy jelentés a hegyeshalmi határőrségtől, miszerint valóban átlépte a határt.) Még június közepén olyan információ jutott Beliczkyhez, hogy Keppinger le­mondott a helyi csoport vezetéséről, mert a Volksbund „országos megbízottja”, tehát főhivatalnoka lett, a helyi csoport vezetésével pedig dr. Wiener Tibort bízta meg. Néhány hónapon belül azonban kiderült, hogy ismét hazudott, mert nem le­mondott, hanem - kizárták a Volksbundból. (Ezt Wiener és Engelmann hivatalosan bejelentette a rendőrfőtanácsosnak.) Mivel az 1942. október végi kizárásának okai és körülményei eléggé részletesen össze vannak foglalva a mellékelt első jelentés­ben, érdemes közelebbről is megismerkedni ezzel a notórius hazudozóval, a hód­mezővásárhelyi Volksbund-csoport megszervezőjével és első vezetőjével. *** Ki is volt tehát Keppinger Károly? Zsombolyán született 1895-ben. Életrajzi adatai igencsak ellentmondásosak, ugyanis önmagáról hol ezt állította, hol azt. Olykor gépészmérnökként említették, máskor csak gépésztechnikusnak. Az első világhá­borúban állítólag korvetthadnagyként vett részt, 1918-ban (állítása szerint hadirok­kantként) szerelték le. 1919-ben tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjá­nak, majd vöröskatona lett, harcolt a felvidéki hadjáratban. (Egy 1945-ös nyilatko­zat szerint „különleges politikai megbízatással” még Szovjet-Oroszországba is kiküldték...ls) A kommün bukása után fél évre bebörtönözték, ott többször súlyo­san bántalmazták, mely miatt maradandó sérüléseket szerzett. A 20-as évek elején újra házasodott és elvett egy budapesti zsidó nőt. (A tárgyalásán már azt vallotta, hogy ez volt az első házassága...) Tőle született egy fia, ennek ellenére már 1926- ban elváltak, de a fiát anyagilag ezután is támogatta, 1944-ben pedig igyekezett menteni őt és a volt feleségét.19 1930-ban leköltözött a fővárosból Hódmezővásár­helyre, itt rokkantnyugdíjából és kölcsönkönyvtára jövedelméből éldegélt. 1941. szeptember végén lépett be a Volksbundba (a tárgyaláson már azt állí­totta, hogy őt dr. Wiener Tibor szervezte be), majd megkezdte a helyi szervezet kiépítését. Arra a kérdésre, hogy miért lett Volksbund-tag, látszólag egyszerű a 17 KOVÁCS Zoltán András - SZÁMVÉBER Norbert: A Waffen-SS Magyarországon. Budapest, 2001. http://mek.oszk.hU/05000/05002/html/#dlel426 (Letöltve 2013. okt. 20.) 18 MNL CSML, Nb. 537/1946., 82. o. 19 Ezt ő egy Vad János rendörfötanácsosnak címzett 1945. júl. 15-i levélben igazolta. 173

Next

/
Thumbnails
Contents