A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
TANULMÁNYOK - BENKŐ László: Régi vásárhelyi mesterségek. Szekérgyártó, kerékgyártó, bognár
A gumikerekes, fémtengelyes fuvaros kocsik megjelenése azért vált szükségessé, mert a hatvanas években egyre több, gyorsabb teherszállító gépjármű kezd a vásárhelyi utakon, utcákon is feltűnni. A korábbi szekeres és kocsis fuvarozók egy része nem akart megválni megszokott életvitelétől, megtartotta magániparát. Ugyanakkor váltani kellett nagyobb teherbírású, fémvázas, fémtengelyes fuvaros kocsikra, amelyekkel több árut és gyorsabban tudtak célba juttatni. A mezőgazdasági termelő szövetkezetek is ilyen lóvontatású fuvaros kocsikat használtak az 1960-1970-es években. Több vásárhelyi szövetkezetben működött bognár-, asztalos- és kovácsműhely is, ahol a hatvanas évek közepéig új kocsik is készültek és itt javították a Tsz-be „bevitt” szekereket, kocsikat. A bognár mesterség az 1960-as évek végére kerül mélypontra, amikor már csak 4-5 bognár dolgozik Vásárhelyen, új parasztkocsit, hajtókocsit már nagyon ritkán készítenek. Bognártanfolyamok és a szakmunkásképzés is csak az 1970-es évekig folyik. A talpon maradt bognárműhelyekben átállnak a szerszámnyél, parketta, asztalos munkák, díszmunkák és a többi készítésére. Szekérkészítés A szekér és kocsi alkatrészeihez, más és más faféleségeket használtak fel. Egyik alapvető szabály, hogy bármilyen fafélét is csak téli vágású, a fatörzs alsó harmadából való rönköt, fél-egy évig való szárítás után kezdték felvágni. A válogatott rönkfákat felvágás, vagy hasítás után levegős rakásokban, évenként és fajtánként külön, (lehetőleg) fedett helyen tárolták. Egyes fafajtáknak (szil, kőris, akác, körtvély, szilva, eper stb.) félévnyi száradás is elegendő, a többi faféleség (bükk, csertölgy, nyír, juhar, nyár stb.) azonban legalább egy évnyi rönkös tárolást igényel. A szekérkészítésnél így is gyakran előfordul az, hogy a gondosan szárított és felvágás után is pihentetett fa alkatrész a kifaragás után megreped, felhasad. Az ilyet azonnal a tüzelő közé vetette a becsületes mester. Vásárhely környékén (és a Dél-Alföld legtöbb vidékén) a szekeret vagy kocsit készíttető gazda legtöbbször a kovácsnál rendelte meg a kívánt járművet. - Röndöltem égy mondvacsinált szekeret. - mondta a gazda, aki részletesen megbeszélte a kováccsal, milyen nagyságú, teherbírású, formájú jármüvet szeretne. A kovács volt a fővállalkozó, ő adta ki az ismerős kerékgyártónak a szekér famunkáit. (Alább ismertetünk néhány példát az ellenkezőjére is.) A legtöbb kovácsnak egy régóta jól bevált bognármestere volt, akivel sok kocsin dolgoztak együtt. A vásárhely környéki gazdák úgy fejezték ki ironikusan, hogy: Kovácsnak bognár a felesége. A vasas szekerek értékének kb. 60 százalékát a kovácsmunka, 40 százalékát pedig a kerékgyártó mester famunkája adja. A szekér (kocsi) lelkét a kerékgyártó (bognár) adja, az erejét (erősségét) a kovács- szól a régi igazság a két szakma egymásrautaltságáról, a kölcsönösen végzett minőségi munkáról. A régi fakószekereket nem festették, lakkozták, innen a fakó elnevezés is. Később, amikor a vasalás miatt drágább lett egy szekér előállítása, érdemes volt festéssel védeni a fa- és vasalkatrészeket. A műhelyből elvitt, vagy a vásárban megvá237
