A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
TANULMÁNYOK - BENKŐ László: Régi vásárhelyi mesterségek. Szekérgyártó, kerékgyártó, bognár
sárolt szekeret festetlenül adták át a megrendelőnek. így a rejtett fa és vasas hibák jobban meglátszódtak, lehetett javítani, s csak ezután került a kocsifényezőhöz a jármű. Kezelték az elkészült szekereket kenőével, színtelen lakkal és festették sötétkékre, sötétvörösre, ritkán sötétzöldre. A szekereket 110-120 alkatrészből faragták és vasalták össze, felesleges része mégsem volt. Évszázados tapasztalat útján alakult ki a leghasználhatóbb jármű, minden felesleges dísz nélkül. Ez nem azt jelentette, hogy a rendeltetéssel bíró alkatrészeket ne csinosították, díszítették volna a kerékgyártók és a kovácsok. Egy közönséges vásárhelyi parasztkocsin 12-15 napot dolgozott a kerékgyártó mester, és ugyanennyi munkát kívántak meg a kovácsok által készített vasalások is.44 Kerékgyártás A legrégebbi fajta egyben kivágott (teli) fakerékre utaló nyomokat az Alföldön, ill. Vásárhely környékén nem találunk. Az egyszerű rövid küllős, de vasalás nélküli fakókerekek megtalálhatók a 18. századi hagyatéki leltárakban. A kerékagyat régóta csertölgyből, szilfatőből vágták és faragták (később esztergálták) ki, ezek bizonyultak a környék legerősebb, legkevésbé hasadó faféleségeinek. A kerékagy fúrásához nagy szakértelem kellett, három ember tudta csak átfúrni a keményfát. A magyar kocsigyártás legfontosabb újítása, a küllős kerék. A 12 küllő vidékünkön régebben kőrisből, szilből, a 19. század elejétől akácból faragták kétélű késsel, a faragószékbe fogva. A hat darabból álló keréktalpat mindig kőrisfából fűrészelték ki és facsapokkal kötötték össze. A küllők a kerékagyba kerek fúrásokkal képzett lyukba illeszkedtek. A keretbe (keréktalpba) szögletes véséssel képzett mélyedésekbe kerültek a szintén szögletes küllővégek. Az összeállított kerékre a kovács tette fel a vasalást és a kerékagyba az agykarikát, amely a szintén vaspántos, vagy teljesen vasból készült tengelyre került. A jó szakemberek nemcsak száraz (szárított) faanyagból faragták össze a kereket, hanem (ha az idő engedte) vasalás előtt is szárították egy-két hónapot a kereket. A vásárhelyi kerékgyártók a szekér (kocsi) legfontosabb részének tekintették a kereket. A könnyű hajtást, a szekér rugalmasságát a jól elkészített küllős kerék adta. A hátsó kerekek nagyobbak, az elsők kisebb átmérőjűek voltak azért, hogy könnyebben lehessen vele fordulni. Az egyszerű 12 küllős szekér- és kocsikerék mellett készítettek a régi kerékgyártó mesterek: sárkereket, amely nyolcküllős volt, stráfkocsi kereket, amely sűrűküllős, erős kerékagyú és szélesebb keréktalppal készült. Néhány, kerékkel kapcsolatos mondás Kiss Lajos gyűjtéséből: Sántít a kocsikerék. Akkor mondták, ha a vasalt, vagy vasalatlan kocsikerék elvesztette kör formáját, döccent. Töri a mogyorót a kerék. A túlrakott, megterhelt szekér kereke, kerékagya pattog, recseg. HERCZEG Mihály i.m. 260. 238
