A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

ADATTÁR - Németh László Vásárhely-földrajza. Vásárhelyi helyek és személyek az író műveiben. Válogatta, összeállította: KŐSZEGFALVI FERENC

és kedélye emlékeztetett a feleségemére, erőteljes, tagbaszakadt, eleven és derült... Az orosz nyelvtanulási láz hozta be agglegényi lakásomba a Sipka házaspárt is... Sándor vásárhelyi fiú, tagbaszakadt, zömök, még vérmes is, de csak jóra; sokban apámra emlékeztetett, az a középiskolai tanártípus, amely csak a katedrán tudja igazán gyümölcsöz- tetni széles műveltségét... Ha nála azon csodálkoztam, hogy tudta ez a parasztfiű a paraszthuncutságot levetve az úri huncutságtól magát megóvni, Rózsában az volt a meglepő, honnét vette pompás nyelv- és stílusérzékét.” (1950. Karenina Anna fordításán dolgozik.)

„A strandra is eljött velem, de csak a partról felöltözötten nézte, hogy én hogy próbálkozom leúszni a régi távolságaimat.” (1950. május-június, Pilinszky János.)

„...Török Eszterrel olvastunk néhány nap Miltont...”

„...a volt kifőzöm, a helybeli bankigazgató házvezetőnője elbetegesedett... Néhány hét alatt belejöttem a főzésbe..

„...szereztem épp az utolsó évben Vásárhelyt is egy orvos barátot, Kertész doktort... nagy irodalombarát is, szép lakásában egy nagy terem s még egy kisebb szoba tele volt könyvekkel. Velem is a könyveim miatt barátkozott... többször meghitt, egész kis szimpózionokat rendezett...” (1950)

„...Sipkáné kerített egy csehül tudó, Felvidékről jött református papot, aki a kétes pontokon megsegített.” (Marek: Város a föld alatt c. regényének fordításában, 1951. február)

„...egy más, egyszerűbb lakás is kínálkozott: a Kristóné telke hátuljában, a kis házban, ahol regényem hősét, Égetőt meghalattam, költözni készült az albérlőnő... Pályi néni, a háziasszony nagy örömmel vette tudomásul, hogy egy évek óta ismert, kipróbált lakó - Németh úr - költözhetne a helyére... október 10 táján leköltözhetne a helyére... október 10 táján leköltözhettem a lábra kelő Kristó lakásból az új otthonomba. Egy-két darab hozzám is lekerült, a kedves, vörös korsó, amelyből öt éven át ittam a vizet, meg a kis karosszék, hogy legyen miben ülnöm az új cserépkályha mellett. Én örököltem az öreg Kenéz nagyapa - Égető Lőrincem - periratait is, hogy legyen mivel begyújtanom... A Pályi néni főztje kitűnő, az alacsony szobácska tiszta és kedves, a függönyön át ott láttam a cíneás kertben játszó Szabó-gyerekeket, kinn a kútnál állva elfogtam a biciklijét betoló Szabóné kedves bólintását. Egy okos nagymama, egy félsüket, szelíden dúdolgató asszony s a fényképezéssel foglalkozó tanítófiú - minddel köszönő, beszélgető viszonyba kerültem.” (1954)

(Vásárhelyi évek. Gályapadból laboratórium.) = Homályból homályba, Budapest, 1977. 2. köt.

„...én Vásárhelyt mint tájat is szerettem. Ma az ország egyik legszebb pontján élek, de ha vendégeim... az ihletért irigyelnek... előttem a vásárhelyi körgát jelenik meg, ahogy a kisállomás felől jövő utazó szemében a várost a magasba emeli, a belvárosi utcák, amelyeken a fürdőház felé bandukoltam, a magas fakerítésen kihajló barackfa... a sporttelep mögötti csatornán az őszi úszkáló levelek, a Tarján zsákutcája, melyen barátomhoz mentem” (Veres utca, Mátyás Sándor.)

„ a mártélyi Tiszapart, ahova volt tanítványaim vittek ki egyszer-kétszer.”

„Az Akadémia dobogóján egy verstani munkához kellett hozzászólnom, s mellettem egy fiatal nyelvész óperzsa, vogul s nem tudom még milyen szövegekből kezdett idézgetni. Néhány perc múltán valami gyanút fogott bennem, s a szomszédomhoz fordultam: nem tudja hová való ez az ember? - Tán csongrádi - mondja. De én akkor már biztos voltam, hogy vásárhelyi, s egyike azoknak a híres diák nyelvészeknek, akiknek virtusait

413