A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)
IN MEMORIAM - SAMU JÁNOS: Jancsi pajtás, loptam neköd almát! A Lázár utcából Hawaiiba
gyerökeivel járkáltam a vasúti sínök mellett vagy éppen a sínökön egyensúlyoztunk. így vöttük észre, hogy a közelben őszi nagygyakorlatot tartó katonák tábori telefonjának háromujjnyi vastag kábele át vót húzva a sínek alatt. Én mög kitanáltam, hogy mög kéne lapíttatni a kábelt a legközelebbi vonattal, mint ahogy a pézt szoktuk. Tó' mögcibáltuk a kábelt mindkét ódalrul, hogy hurkot képezzön, és a hurkot ráfektettem a sínre. Gyiitt is az orosházi vonat nemsoká', de persze nem lőtt abbul a lapításbul sömmi, mer' a vonat égybül lényisszentötte a sínre hajlított darabot. Az őrék gyerökei mindjár' el is újságolták a répafődön dogozó szomszédoknak. Azok mög nagyon mögijedtek, mer' akkoriba vótak a jugoszláv diverzánsok, mög akkoriba' kűdték be nyugatrul a léggömböket, amikről röpcédulák potyogtak Rákosi karikatúrákkal. Mögbeszélték, hogy ha gyünnek a katonák, nem mondják mög, hogy ki csinálta. így is vót, de ahogy később gyüttek a katonák dzsippökkel, körbevötték Korsósék tanyáját, géppisztollyal kezdték a kérdezősködést, ami nagyon hatásos vót, mer' azok mingyá' kibökték, hogy én vótam a kábellapító. Csak ez köllött nekik. Be a dzsippökbe, és hajnali kettőkor fölvertek bennünket a Sarolta utcába'. Sohase felejtöm el, ahogy az ávós őrnagy ott ült az asztalunknál, és möglóbálta a lévágott kábeldarabot, aminek az árnyéka óriásinak tűnt a falon a petróleumlámpa fényibe'. Arrul faggattak, hogy ki biztatott föl a kábel elvágatására. Hiába mondtam, hogy sönki, nem hittek neköm. Végül möguntam, oszt mondtam, hogy Szabó Jani. Na, be a dzsippbe apámmal együtt, és ki az éccakába. Irány Csomorkány, hogy mutassam mög hun lakik az a Szabó Jani. Sokat nem löhetött látni, de azér' rámutattam égy nyárfás tanyára. A dzsippökkel be a tanya udvarára. Fölverték a háziakat, de nem volt ott Szabó Jani, csak égy 10 hónapos kisgyerök. Mondtam, hogy a sötétbe' eltévesztöttem. Erre möntünk tovább. Mégis csak mögtanáltuk Szabóék tanyáját. Föl is verték a katonák ükét, a szülőket mög mind a 14 gyerököt. Az ávósok kérték, hogy mutassam mög melyik gyerök biztatott föl a kábel elvágatására. Rámutattam égyre, de kiderült hogy ü bizony nem löhetött. Még égy helyre elkalauzoltam az ávósokat úgy pitymallat fele, de akkorra már rágyüttek, hogy csak kitanáltam az egészet. Kérdözték, hogy mér' hazudtam. Kocsikázni akartam? Mögmondtam nekik őszintén, hogy nem azér', hanem azér', mer' hiába mondtam, hogy sönki, űk nem hittek neköm. Ezér' tanáltam ki a fölbiztató személyit. Utána még néhányszor kihallgatták apámat, mögbüntették 25 ezör forintra, amit később Nagy Imre amnesztiája elengedött. Az ötödik osztályt mög a hatodikat a Damjanich utcai iskolába' jártam. Közbe mögin elkőtöztünk a Lázár utca 4. alá. Ez alatt a két év alatt nem történt sömmilyen különös esemény, legföjjeb az hogy először láttam högyet, mer' nyáron apám befizetőn a postásüdülőbe Zircre, oszt ott tőtöttem két hetet a Tündérmajorba'. Nagy élmény vót, mer' erdőt is akkor láttam igazábul. Hát még a szamócaszödés! A hetedik mög a nyócadik osztályt a Ságvári Endre utcai fiúiskolában azaz a Központiban jártam ki. Hetedikös koromban vót a nagy esemény. Akkor gyütt a forradalom. Sósé felejtöm el október 23-át, amikor apukámnak segítöttem az 326
