A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

IN MEMORIAM - KOVÁCS LÁSZLÓ: Emlékezés szüleimre

Édesanyám, Kakó Róza (1899-1980) Tiszaroffon született egy gazdálkodó család gyermekeként. Tanulmányait Szegeden végezte, ahol tanárnőként végzett. Vásárhelyre kerülve először a Csongrádmegyei Takarék tisztviselője lett. 1924- ben vette el feleségül Kovács Lajos feltörekvő kereskedő. Kezdetben egy Kutas melletti tanyai iskolában tanított, majd férjhezmenetele után a család boltjában dolgozott. Miután ez tönkrement, állás után kellett néznie.

A Pál utcai Óvoda 1931-ben épült államsegélyen, típusterv alapján. Közelében, az utca végén a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák nyomorúságos házai sorakoztak. A környéken járda és kiépített kocsiút nem volt. A meghirdetett állásra 26 pályázat érkezett. Az óvónő személyéről csak több fordulóban tudtak dönteni. Mivel az óvónői állás betöltéséhez nem kértek előre a minisztertől engedélyt, csak 1932-ben indíthatták az intézményt Kovácsáé Kakó Róza vezetésével. Az óvoda gyorsan benépesült, a nincstelen szegény emberek gyermekeivel. Nagyszerű hozzáértéssel az óvoda jó hírnevet szerzett és a létszám egyre nőtt, csakhamar az épület kicsinek bizonyult. A következő évben a Szentesi utcai óvodába helyezték, ahol 1950-ig nagy közmegelégedéssel szolgált.2

Apró pontosításra szorul Francisztiné Molnár Erzsébet alábbi megállapítása: „A Szentesi úti óvoda 1905-ben épült, de egészségügyi okból csak 1906. július 1-jén nyílt meg. A iskolaszék gondoskodott a vízellátásról is. [...] mozgalom indult a környék lakói között egy új artézi kút fúrása érdekében. Egészségügyi szempontból nagyon fontos volt a víz bevezetése, amelyet a városi tanács is támogatott.”3 Valóban artézi kutat fúrtak 200 méterre az óvodától, de azt nem vezették be az óvoda területére. A kút akkor a Hattyas utca sarkán volt, később azt áttették a Kálmán utca sarkára. A vizet tehát az óvoda dajkája, édesapám, vagy jómagam hordtuk a sarki kútról mindenki részére, ahol sorba kellett állni a környék lakóival együtt. Én is száz és száz alkalommal vittem onnan a vizet. A vizet csak 1950 körül vezették be az udvarba, de akkor is csak egy aknába. A csaphoz három lépcsőn kellet lemenni. Én abban az épületben születtem 1935- ben, és 1953-ig laktam ott. Az alatt az idő alatt a víz az épületbe nem volt bevezetve.

Ella nővérem visszaemlékezéséből idézek: „Édesapám gyönyörűvé varázsolta a kertet. Szakértő volt, értett hozzá. A kert tele volt szebbnél szebb virágokkal. A szalon előtt futórózsa és lilaakác lugast képzett ki, ezüstfenyősort ültetett.”4 A város népe arra sétálva kertet mindig csak dicsérte. A kinti játszótér eleinte az épület utca felöli oldalán volt, később a hátsó udvarba került.

Édesanyámnak nagyon kedves hangja volt, szerette a zenét és könnyedén zongorázott, de a gyerekeket leginkább hegedűvel kísérte. Mindég nagy gondot

‘ FRANCISZTINÉ Molnár Erzsébet: Hódmezővásárhelyi oktatási intézmények és pedagógusok albuma. Kézirat.

' FRANCISZTINÉ Molnár Erzsébet: Hódmezővásárhely óvodatörténete 1860-1997. (Vásárhelyi téka, 11.) Hódmezővásárhely, 1997. 210.

4 Uo. 214. Kovács Ella (1929-2009) egyetemi oktató, olimpikon, az 1960-as római olimpián az Egyesült Államok vízibalett csapatának tagja.

311