A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

IN MEMORIAM - KOVÁCS LÁSZLÓ: Emlékezés szüleimre

viselt a termek és az óvoda területének tisztaságára. Sajnos víz ott nem volt hosszú ideig, a körülmények csak azután kezdtek javulni, amikor a Szentesi utcát kibetonozták, és a vizet a téglázott bejáró alatt az udvarba, egy aknába bevezették.

A mostoha körülmények ellenére az óvodás gyermekeket nagyon szépen tanította. Sokszor 40-50, néha még ennél is több gyerek volt a keze alatt, és nem volt kivételezés, hogy ki fia vagy leánya volt, az „Óvónéni” mindegyiket egyformán szerette. Volt csemetéi ma is emlékeznek kedves arcára, természetes mosolyára. Nevelőnek született és beosztására mindig büszke volt.

Az óvónői fizetés bizony igen szerény volt, de a szolgálati lakás a családnak nagyon sokat jelentett. Két fiú- és egy leánytestvére is Vásárhelyen lakott. De az adott körülmények között Rózsa volt az, aki magához vette édesanyját, Kakó Annát. Testvérei a költségek fedezésében aligha segítettek, sőt sokszor titokban szüléinktől vittek ételnemüt, meg mást is, főként Apuka előzetes hozzájárulása nélkül. Anyukának mindenki iránt végtelenül jó szíve volt. Kakó nagymama vigyázott rám, amikor Anyuka a gyermekekkel foglalkozott. Egyszer meg is védett a szomszédban lakó „bolond asszonnyal” szemben, aki egy téglát dobott a gyermekkocsira, amiben én szunnyadozva feküdtem.

A szívét adta három gyermekéért, mindhármat egyformán rajongásig szerette. Rettenetesen sokat dolgozott, és a nap minden órájában lehetett számítani rá. Egyszerűen, de ízlésesen öltözködött. Egyszer Apuka meglepte egy szép rózsás szoknyával és hozzá illő fehér mezei virággal díszített blúzzal. Az lett a kedvence. Élete utolsó éveit nagyon nehezen élte le. Végül a Teremtő visszakérte életét és hitünk szerint megtalálta a lelki békességet és az örök nyugalmat.

312