A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

TANULMÁNYOK - BENKŐ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek. A rézműves

Lajos sem kap megrendeléseket, ezért - hogy családját eltarthassa - felfigyelt a háborús hiányokra és cseréppipákat, majd kaszaköveket kezdett sorozatban gyártani és forgalmazni. A pipákat a maga készítette rézformákba préselte, egy mozdulattal kiszúrta a dohány helyét a pipafejben, egy másikkal pedig a pipaszárat, szárítás után a maga építette kemencében égette ki, mint a fazekasok a cserepeket. Készített réz- és bádogkupakkal feldíszített pipákat is. Utazó kereskedőjük volt, elsősorban a Dunántúlra szállítottak. A belföldi szállítás újraindulásával postán is küldték a pipaszállítmányokat a megrendelő dohányboltoknak és bazá- rosoknak. Ezekben a háború utáni években nem lehetett kapni kaszakövet az országban. Jó érzékkel ezt is felismerte, és gyorsan berendezkedett a kaszakő gyártására. Megszerezte a kaszakő összetételét, és - szintén saját készítésű présgéppel - elkezdte gyártani, kiégetni és forgalmazni. A Hektor márkanévvel, piros és fehér színben készült kaszakövek eljutottak az ország minden részébe.

1948-ban megszületett második leányuk, Zsuzsi. Közben a 40-es évek végére egyre több rézműves munkával, javítással keresték meg, lassan visszatérhetett eredeti szakmájához. A kommunista hatalomátvétel utáni államosítások idején megkeresték az újonnan alakuló nagykereskedelmi vállalatok, hogy szállítsanak nekik még nagyobb tételben pipafejet, de főleg kaszakövet. Ekkor választás elé került és ő a szakmájához hű maradva, a rézművességet folytatta haláláig.

A rézműves mesterség olyan egyedi és ritka foglalkozás volt, hogy nem lehetett egyetlen KTSZ-be (Kisipari Termelő Szövetkezet) sem beolvasztani, ráadásul mestere, Hajdú László halálával Bodrogi Lajos maradt a szakma egyetlen vásárhelyi képviselője. A korábbi magán- és társulati szeszfőzdéket 1952-ben államosítják, a helyi ÁFÉSZ (Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet) kezelésébe kerül, ekkor dömpingszerű felújítások, korszerűsítések válnak szükségessé. A korábbi tulajdonosok - joggal tartva a szeszfőzdéi berendezések elvételétől - azokat már nem javíttatták. Ezek a rézműves feladatok évekre munkát adtak Bodrogi Lajosnak.

1955-ben feleségével úgy döntenek, hogy az Újváros szélén lévő családi házukat és műhelyüket egy, a városközponthoz közelebbire cserélik. Ekkor veszik meg a Bajcsy-Zsilinszky u. 69. alatti régi házat, és három év kemény munkájával kétlakrészes új házat építenek fel. A rézműves műhelyet a telken meglévő régi épületből alakította ki és rendezte be magának, a lehető legjobb elrendezéssel a mester.

A háború előtt működő 8-10 magán, városi és társulati pálinkafőzdéket ösz- szevonták, és két telepen működött az ÁFÉSZ szeszfőzdéje. A Szentesi utcai (volt Kisbirtokosok szeszüzeme) lett az I., míg az újvárosi (volt Újvárosi Szeszfőző Egyesülés, később Hajdú-féle szeszfőzde) a II. számú telep. Ezekre a telepekre kerültek a különböző korú, minőségű és fajtájú főző és finomító rézüstök, az összes tartozékkal együtt. Bodrogi Lajos keze munkáját dicséri ezeknek az üstöknek a felújítása és korszerűsítése. Ahogy egyedül maradt szakmájával - nemcsak Vásárhelyen, hanem a dél-alföldi megyékben is -, keresték, hívták többek között Makóra, Apátfalvára, Magyarcsanádra, Nagymágocsra, Mártélyra, 188