A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)
TANULMÁNYOK - BENKŐ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek. A rézműves
a pásztorok mellékfoglalkozása volt a rézöntés is.6 Vastag vasedényben olvasztották a sárgarezet, vagy sárga- és vörösréz ónnal kevert ötvözetét és egyszerű kétrészes homokformában kiöntötték, kihűlve letisztították, fényesítették, sokszor továbbdíszítették. A különböző nagyságú csengettyűkön kívül öntöttek egyszerű rézmozsarat, téglázó vasakat (a parazsas vasaló elődje, kemencefenéken, tűzhely tetején melegítették), rézcsatokat és egyéb lószerszámokat, valamint dísztárgyakat (mécseseket, gyertyatartókat, rézgombokat, ruhacsatokat, tarisznyacsatokat).7 A vándorcigányok egyes csoportjai is foglalkoztak rézmegmunkálással, javítással. A Közép-Tisza vidékén és Erdély területén vándorló „rézműves” cigányok, rézüst-készítéssel, üstfoltozással, később vásározással és házalással foglalkoztak. Ok vásárolták össze a házaknál keletkezett rézhulladékot, törött, dirib- darab régi réztárgyat. A „kolompár” cigányok főként réz-, majd vaslemezből kolompokat készítettek és árultak országszerte. Külön családok foglalkoztak a csengőöntéssel. Vásárhelyen a cigányfogasokat, később a bádogtepsiket („cigánytepsi”) készítették a - zömmel már letelepedett - cigányok. Foglalkoztak csizmapatkolással, rostély- és nyárs-, kapa- és vasvillagyártással, valamint „cigányfúrú” készítésével a „fúrús cigányok”.8 Kezdetben a kovács, bádogos és lakatos céhek kizárták maguk közül a cigányokat, de a letelepedett cigány iparosok közül már többen is tagjai a lakatosok céhének 1826-tól.9 A rézműves mesterség rövid története Hódmezővásárhelyen A török után visszatelepülő Alföldön, és a mezővárosok közül Hódmezővásárhelyen is kezd kialakulni a módosabb paraszti és zsellérréteg. Egyre több szőlős- és gyümölcsöskert veszi körbe a várost. Kezd meghonosodni a törköly- és a gyümölcspálinka főzése. A pálinkafőzéshez a korabeli fémek közül csak a vörösréz volt alkalmas [sokak szerint ma is], hiszen jó hővezetése a lekozmáso- dást gátolta, könnyű forraszthatósága az üstök jó záródását biztosította, megkötötte a káros anyagokat és nem utolsósorban a gyümölcspálinka zamatát is fokozta. A módosabb gazdák kezdetben a vásárokon szerzik be pálinkafőző rézüstjeiket, rézműves mester ebben az időben legközelebb csak Szegeden működött. A hódmezővásárhelyi pálinkafőzésre utaló első feljegyzések gróf Károlyi Sándor és felesége, Barkóczi Krisztina levelezésében bukkannak fel (1719). Ebből kiderül, hogy a vásárhelyi Károlyi-uradalomban ekkor már pálinkát is főznek, a másik levélben vadalmatörkölyről, a cefre első főzése után visszamaradó pálin6 NAGY Vera: Réz-, ón- és ötvösmunkák = Csongrád megye népművészete. Szerk. JUHÁSZ Antal. Budapest, 1990. 425. 7 Fémművesség = Magyar Néprajz 111. Kézművesség. Szerk. DOMONKOS Ottó. Budapest, 1991. 245. 8 KISS Lajos: Vásárhelyi hétköznapok. Budapest, 1958. 149. '* SZEREMLEI Samu: Hód-Mező-Vásárhely története. IV. kötet. A közmívelődés története 1526— 1848. Első rész. 351. 178
