A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

TANULMÁNYOK - BENKŐ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek. A rézműves

és a Kézművesség területén. A bronzkor végére az iparosok (réz- és bronzmüve- sek) kimagasló rangot vívtak ki maguknak társadalmukon belül azzal, hogy a nagy szilárdságú antimontartalmú rézből a vashoz nagyon hasonló tulajdonságú sarlókat, baltákat, késeket és fegyvereket állítottak elő és kereskedtek is velük. A vezér és családja, a katonai vezetés és a fémmúvesek lakhattak a földvárakon belül, elkülönülve a földművelő és állattenyésztő rétegtől.2 Az ókor első ismert és gazdag fémművességgel bíró népe a szkíták voltak, akik a Kr. e. 1. évezredben tűntek fel a Nagy-Alföld területén. A kelta törzsek, majd a római Pannónia fejlett fémipara, fegyvergyártása és ékszerei is fennmaradtak. Kelet felől feltűnnek a hun birodalom előfutárai és a Kárpát-medencében talált népeket fennhatóságuk alá vonják (380-454). Többféle réz-, bronz-, ezüst- és aranyleletek kerültek elő, mind közül azonban a bronz áldozati üstök jelentik a hunok kiemelkedő réz- és bronzmegmunkálásának igazolását (az Alföldön, a nagykörös-törteii ásatáson bukkantak hun üstre). Ugyanilyen formájú, alacsony ónötvözéssel, többrészes formában készülő, áldozati étel készítésére szolgáló üstök felbukkannak ásatásokon Közép-Ázsia-szerte, különösen az északnyugat-kínai ujgur tartomány területén. Az 5. századtól betelepedő hunok, akik itt főleg iráni nemzetségekből álltak, rendkívül gazdag fémművességet hoztak magukkal. Ékszereik, fegyvereik, fém ruhakiegészítőik és használati tárgyaik (ivóserlegek, tálak stb.) mind magas szinten megmunkáltak voltak. Két avarkori ötvös sírját is ismerjük alföldi ásatásokból, a kunszentmártoni sírból mívesen kivert páncéllemezt, ötvösmintát és szerszámokat tárt fel Csollány Kálmán, míg Klárafalván Móra Ferenc talált hasonló sírt. Az Árpád vezetésével megérkező magyar törzsek is igen gazdag leletanyagot hagytak ránk (tarsolylemezek, övveretek, szíj végek, ékszerek stb.), amelyek fejlett és egyedi fém- és ötvösművészetüket bizonyítják.3

A kora középkor magyar rézművessége kezdetben ezekből a hagyományokból fejlődik ki, ekkorra azonban bizánci, majd itáliai és német hatások is érik. Megjelennek a keresztény jelképeket ábrázoló személyes és templomi kegytárgyak. Az ércbányákhoz közeli, felső-magyarországi és erdélyi városokban szerveződnek az első fémfeldolgozó iparosok (kovácsok, fegyverkovácsok, lakatosok, ötvösök, késesek, rézművesek stb.) által alapított céhek. Az első rézműves céhek Iglón és Kolozsváron alakulnak a 14. század folyamán. Sokáig ezek töltik be az „anyacéh” szerepét, amikor összefogják az egy-egy országrésznyi területen működő rézműves iparosokat. Védőszentjüknek Szent Videt (Vitust) választják, akit Diocletianus császár idején főzőüstben kínoztak halálra hitéért. Működtek vegyes céhek is szépszámmal, amelyekben rokonszakmák képviselői álltak ösz- sze (pl. kovács, lakatos, ötvös, rézműves), sokszor így függetlenedve a korábbi anyacéhtől. A katolikus egyház számára kelyheket, szentségtartókat, füstölőket, gyertyatartókat stb., a háztartásoknak mozsarat, fazekat, lábast, serpenyőt, tálakat, kupákat, vázákat, kancsókat, mécseseket, gyertyatartókat, üstöket, bográ- 1

2 KALICZ Nándor: A péeeli (badeni) kultúra. Budapest, 1963.

1 LÁSZLÓ Gyula: A város környéke a honfoglalás korában = Hmv. tört. I. 257-266.

176