A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)
TANULMÁNYOK - MÓD LÁSZLÓ: „A szöllö bíráknak és csőszöknek instructiojuk” - Kísérlet egy hódmezővásárhelyi szőlőhegyi rendtartás elemzésére
A szőlőpásztoroknak szigorúan megtiltotta a rendtartás azt, hogy tolvajokkal, károkozókkal, csavargókkal, vagy a szarvasmarhák gazdáival egyezkedjenek. 24 pálca büntetést helyezett kilátásba számukra, amennyiben az illetőt nem kísérték a földesúr tisztjéhez. Forrásunk megkülönbözteti egymástól a csősz, illetve a szőlőpásztor tisztségeket, jóllehet mindkettő a termés, illetve a parcellák őrzésének, védelmének sokirányú feladatát látta el. A csőszök felügyeletet gyakoroltak a szőlőpásztorok felett, akiket feltehetőleg szőlőérés idejére fogadhattak fel abból a célból, hogy előbbiek munkáját segítsék. A rendszabály világosan meghatározta mindkettő szolgálati idejét is, ami az előzőekben megfogalmazott megállapításainkat igazolja. A csőszöknek egész évben el kellett látniuk feladataikat, míg a szőlőpásztorokat - úgy tűnik - csak a szüretet megelőző időszakban fogadták fel, akik az utolsó fürt leszedéséig őrizték az adott szőlőterületet (járás). A rendtartás igyekezett meghatározni a munkabér kifizetésének időpontját és helyszínét is, aminek elsősorban az volt az értelme, hogy a rájuk bízott területet ne hagyják el, ne töltsenek időt a városban jussuk behajtásával. Attól a szőlősgazdától, aki szüret idején elmulasztott fizetni, a csősz zálogot vehetett, amelyet 15 nap elteltével értékesíthetett is, amennyiben tulajdonosa nem váltotta ki azt. A szabályzat igyekezett orvosolni azt a sajátságos helyzetet, amikor a szőlőbirtokosok egy része nem óhajtotta igénybe venni a szőlőpásztorok szolgáltatásait, mivel saját kapásaikkal kívánták területeiket őriztetni, ami számos vitát eredményezett. Ilyen esetben valamelyik kapást kellett alkalmazni az adott őrzetőben, amennyiben „több gazdaság” is beleegyezett. Ha nem vállalta a feladatot, akkor a szőlősgazdák kötelesek voltak a csőszbért megfizetni akkor is, ha bérmunkásaik a birtokaikon laktak. A szabályrendelet több alkalommal foglalkozik a szőlőben tartózkodó nők problémájával, akik hosszabb időt nem tölthettek kint, mivel elzárásban vagy testi fenyítésében részesültek. Külön rendelkezés foglalkozik a szőlőkapások feleségeivel és „kurváival”, akik a szőlőpásztorok élelmét (kenyér, szalonna, tarhonya, só, kása) elhordták, miközben azt állították, mások lopták el. Amit elvittek, azt a mennyiséget a gazdáknak le kellett vonniuk a kapások béréből. A gazdasági épületek sajátos típusát képviselik az Alföld bortermő vidékein található szölőspajták vagy szőlőskunyhók, amelyek a 18. század folyamán még csak elvétve bukkannak fel a levéltári forrásokban. Nemcsak funkcionális, hanem építészeti szempontból is jelentős mértékben különböznek a Kárpátmedence más tájegységein található szőlőbeli építményektől. Kezdetben felmenő fal nélküli, csekélyebb értékű, ideiglenes hajlékok lehettek, amelyek a szerszámok elhelyezésére, alkalmi menedékként, illetve munkaközi pihenésre szolgáltak, vagyis az alföldi szőlőhegyeket és szőlőskerteket nem jellemezték a szőlőfeldolgozásra és bortárolásra használatos épületek. A rangosabb építmények elsősorban a társadalmi állásuk vagy vagyoni helyzetük miatt napszámosokkal dolgoztató birtokosok szőleiben jelentek meg, akik nagyobb kiterjedésű parcelláik megmunkálására gyakran fogadtak éves kapást, vagyis vincellért. A bérmun16
