A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

IN MEMORIAM - BÉRES DEZSŐ: A hóra dőlt rózsafa - Szabó (Nikolin) Éva (1932-2001)

szülőváros, illetve a megye sajtójában is gyakran jelentkezett. 1964-től a Magyar Rádió riportereként, majd szerkesztőként, dramaturgként évtizedekig készített gyermek-, ifjúsági- és nyugdíjas műsorokat. Az ő nevéhez fűződik az Oh-óh nagymami, a Nyitnikék, a Diákfélóra, az Iskolarádió, a Képek és jelképek és a Vendég a háznál. Több ifjúsági oktató-nevelő könyvet, zenei hanglemezt is szerkesztett. A riporter-felszereléséhez utóbb kamera, tévéstúdió is tartozott:

1990-től az MTV munkatársa is. A Petőfi Rádióban főleg éjszakai, csendes, „beszélgetős” műsorokat vezetett. Önmagáról és a forradalomról ritkán írtbeszélt. Inkább másokat kérdezett: 1989 szeptemberében annak próbált utánajárni az MTV stábjával a szülővárosában, hogy milyen hátrányokat szenvedett diák, pedagógus a Bethlen Gimnáziumban a forradalom leverése után. Még abban az évben adásba került ez a riportfilm. Vásárhelyi tabló - 1957. Ez a címe. Harminchárom évvel az események után a megtorlás akkori főszereplői - áldozatok, bírák és ítéletvégrehajtók - a kamera előtt emlékeztek. Húsz éve készítette, és Csorna Lajos a film kapcsán még három évvel ezelőtt is ezt írhatta: „Közel ötven éve nincs elfogadható magyarázat a történtekre. Legalább egyvalaki akadna, aki vállalná a felelősségét, mert az idő mindannyiunkon egyre gyorsabban múlik.”

Szabó Éva, ha néha úgy érezte: el kell mondania saját magát, akkor leírta. Közzé tette. Utoljára 2001-ben, halála előtt. Szépszelíd, mint mindig: „Két évig tanítottam ugyan volt iskolámban, de sem tanár, sem író nem lehettem egyelőre. 1957-ben hat évre szóló szilenciumra ítéltek a forradalom alatti magatartásom miatt. Én nem voltam hős, nem álltam barikádon. Nem vagyok alkalmas az ilyesmire. Ez már gimnazista koromban kiderült. Én, miközben lelkesítettek a francia forradalom eszméi, megsirattam a lefejezett marquis-kat és marquis-eket. Ösztönösen gyanakodtam az orosz frontra induló katonavonatok lelkesedésére a második világháború idején. Nekem nagyon fájt volna az Auschwitzba induló vonatok némasága, ha elér hozzám, de félek, hogy felnőttként is csak morális eszközeim lehettek volna. Ez nem érdem, de talán magyarázat. Morális és érzelmi volt a forradalomhoz való viszonyom is 1956-ban.”

Az általa szerkesztőként vagy lektorként jegyzett könyvek között van Galyasi Miklós hátramaradt verseinek kiadása 1993-ban. A verseket a Bécsben élő Borsodi Ferenc festőművésztől kapta, ő őrizgette, aki maga is „múzeumi gyerök”, méghozzá az elsőszülött volt, akit a néprajz, az ornitológia is megigé- zett. Szabó Éva szerint „csak” kötelességét teljesítette a kézirat gondozásával. Vásárhelyen adták ki.

„Életmű is lehetne ez a kötet. Nem az. A költő maga volt az életmű. Párizs hívta, de a vásárhelyi sár fogta a csizmáját... Zsidóként született parasztnak... Humanista akart lenni az Auschwitzok és Recskek idején... Önvédelemből EMBER maradt. Költő, aki olykor-olykor írta a verseit, többnyire élte. Játszott. Olyan ledéren és olyan komolyan, ahogy azok játszanak, akik Shakespeare-től veszik a mintát. Játszott Puszták Népét és Tornyai Társaságot... Müvermet és Múzeumot... Sasért és Dzsungelt... Talán ebben a játékban szórta szét lehetséges verseit. Az pazarol, akinek van miből. Ám lehet, hogy mégsem pazarolt 252