A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

IN MEMORIAM - BÉRES DEZSŐ: A hóra dőlt rózsafa - Szabó (Nikolin) Éva (1932-2001)

nunk. Innen mentek megkoszorúzni a művészetek nevében a Kossuth-szobrot is, mely koszorúzáson Nikolin Éva javasolta, hogy »Ne fekete szalagot tegyünk a koszorúra, hanem fehéret, mert az ősmagyaroknál a fehér volt a gyász színe«. Hát ősmagyarok ide, ősmagyarok oda, a fehér szín elég régóta az ellenforradalom színe már. Galyasi Miklós [...] »egy fiatalembert«, mint ávós besúgót eltanácsolt az ellenforradalmároktól és szimpatizánsaiktól telített múzeumból úgy- annyira, hogy mikor ez a »fiatalember« meg akarta akadályozni a diákok közötti fegyverosztást, Nikolin Éva figyelmeztette: se az iskolába, se a múzeumba ne menjen; mert félő, hogy a diákok, akik nagyon haragusznak rá, agyonlövik. Miért haragudhatnak a diákok egy régészre, akihez semmi közük, honnan is ismerhetik? Nem nehéz az utat megtalálnunk Galyasihoz, a régész elleni diákellenszenv szellemi atyjához.”

Ennyi idézetnek talán elég. Az érem másik oldala. Jegyzetek Fedor Agnes cikkéhez. Mivel szerző nélküli a cikk, joggal tételezhető föl, hogy ez volt az MSZMP megyei (városi?) bizottságának álláspontja, hiszen napilapjukban, a Csongrád Megyei Hírlapban 1957. október 3-án jelent meg. Azért kellett publikussá tenni, mert Fedor Ágnes Vásárhelyinek párizsi címmel a Nők Lapja 1957. szeptember 26-i számában Galyasi Miklós védelmében írt egy cikket. Pedig abból nem derül ki a lényeg: a levert forradalom egyik helyi képviselőjét távolították el pozíciójából és börtönözték be. A pedagógusok kálváriája korábban elkezdődött, és az 1956-1957. tanév végére be is fejeződött.

„A Munkatörvénykönyv 112. § 2. bekezdésében meghatározott fegyelmi vétségek elkövetése miatt a Munkatörvénykönyv 113. § 1. bekezdésének d) pontjában megszabott fegyelmi büntetésként állásából azonnali hatállyal elbocsátom. A felfüggesztés tartamára visszatartott 50%-os illetmény a Mt. V. 182. §

1. bek. 3. pontja szerint nem fizethető ki. Utasítom hódmezővásárhelyi számadó igazgatót, hogy nevezettnek munkakönyvét szolgáltassa ki.” Ilyen szövegezésű végzést kézbesítettek Nikolin Évának is. Hiába tartották fogva egy hétig preventív intézkedés keretében március 15-e előtt. Mikor megpróbálták megtörni, beszervezni, elutasította az együttműködést. „A valóságban ez a büntetésnek, a megfélemlítésnek egy neme, és természetesen alkalom arra, hogy az illetőt alaposan kifaggassák a saját, vagy mások, esetleg éppen »műben« lévő letartóztatott »ellenforradalmárok« viselt dolgai felől” - osztja meg velünk átéléseit, megtapasztalásait Felletár Béla. A megtorlók egy főt internáltak, kettőt börtönbüntetésre ítéletek, hatot áthelyeztek, 18-at az 1956/57-es tanév végén elbocsátottak állásából. Felletárnál olvashatjuk: hogy akik fellebbeztek, vagy „nem elég alantas munkát vállaltak, azoknak sokáig kellett várniuk a zöldjelzésre”. Tanárokat fosztottak meg a katedrától, diákokat tiltottak el a továbbtanulás lehetőségétől. Nikolin Éva és Szabó Iván szobrászművész társnak választották egymást. Nikolin Éva a fővárosba költözött, a Százados úti inüvésztelcpre. Dolgozott a Földtani Intézetben, egy fröccsöntő műanyagipari üzemben, újságnál, helyettesítő tanárként. Immár Szabó Évaként 1961 februárjában a Jelenkor kettő, 1962 májusában az Alföld egy versét közölte. 1963-ban ténylegesen rehabilitálták, a

251