A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

IN MEMORIAM - Dömötör János előadása a Mainzi Magyar Kultúrkörben Lejegyezte: KORODY-PAKU ISTVÁN

kedésük is volt. Főként a nagymama volt kultúraszerető és -ismerő. Szeged egyik legszebb házában, az 1857-ben romantikus stílusban épült úgynevezett Fekete-házban laktak. Gyermekkora óta sokrétű kultúra, a zene és irodalom sze- retete vette körül. Édesapja ármentesítő társulati mérnök volt, és amikor kijárt a határba, folyópartokra vagy árterekbe, mindig magával vitte fiát is. így lett a Tisza Endre Béla egyik fő motívuma.

Művészetfilozófiája eltért Tornyaiétól, mert ellentétben Tornyai korai drá- maiságával, ő mindig „szépen” festett. A naturalizmus szépen festő ágához tartozott. Először ő is festett életképeket, de életművének döntő részét a tájkép és csendéletfestés alkotja. Tornyai túlélte festőtársát, aki 1928-ban halt meg.

Rudnay Gyula három évet töltött Hódmezővásárhelyen, ezalatt viszonylag nem túl jelentős képeket festett. Van azonban néhány nagyon szép portréja és enteriőrje. Ebben az időben tehát Tornyai, Pásztor János és Kallós Ede elment Budapestre, Endre Béla meghalt, a két világháború közötti időszak jött. A művészet három sovány esztendejét hozta [1930-33], holott - ezt most dolgoztam föl a várostörténeti monográfia számára - 150 kiállítás volt.

Pogány Ferenc nevű, akadémiai végzettségű festő kivételével, aki 1926-tól

1930-ig (ekkor meghalt) volt Vásárhelyen, zömmel amatőrök állítottak ki. Pogány halálakor meg is jegyezte az újság, hogy „most igazán árva ám a vásárhelyi határ, mert nincs egyetlen festője sem”. A művészeti kritika is alacsony színvonalon állt. Ha nem Lyka Károly vagy Galyasi Miklós írt az újságban, akkor ilyesmik jelentek meg: „Farkas Tivadar kisigényű, de talentumos festő”. [Derültség.] Avagy „a kiállítás művészi színvonalon áll”. [Általános derültség.]

A vásárhelyi művészet mélypontra jutott. Összesen kétszer fordult elő, hogy az elszármazottak kiállítottak. Ennek jelentőségét érezte a városvezetés is, mert 50 tagú előkészítő bizottságot jelölt ki. 1933-ban jelent meg a városban Kohán György, a későbbi Kossuth-díjas festő, aki hol több, hol kevesebb időt töltött Hódmezővásárhelyen. Tulajdonképpen egy háromszögben élt: Vásárhely - Gyula - Budapest.

Gyula mellett született [Gyulavári] és felesége Budapesten élt. Házasságát annyira titokban tartotta, hogy édesanyja is csak akkor tudta meg, amikor fia halálos betegen visszakerült Gyulára. Én tudtam a budapesti körökben egy Tilda nevű hölgy létezéséről, de azt hittem, hogy a barátnője. Kiderült, hogy már

1949-ben megházasodott, de végig megjátszotta a nagy magányost. Ezáltal nyilván a hölgyekre akart valamiféle hatást gyakorolni. [Derültség.]

Következett 1945, s az utána jövő évek. Tíz évnek kellett eltelni ahhoz, hogy az a négy művészeti csoportosulás, amely akkor már létezett a városban, bizonyos munkaszervezeti formát kapjon. Első csoportba tartoztak azok a művészek, akik a városban laktak, úgymint Almási és Csikós Miklós. Második csoportba az elszármazottak, akiknek vásárhelyi gyökereik rendkívül mélyek voltak. Ilyen volt Kurucz D. István, a későbbi Kossuth-díjas, aki 1947-ben elköltözött Budapestre. Haláláig, 1996-ig a Százados úti müvésztelepen lakott. Egyetlen nagyvárosi festménye sincs! Valamennyi műve az Alfölddel és az ott élő emberrel kap- 226