A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

IN MEMORIAM - Dömötör János előadása a Mainzi Magyar Kultúrkörben Lejegyezte: KORODY-PAKU ISTVÁN

csolatos. A harmadik csoportot a Vásárhelyi Müvésztelepre került művészek alkották. Ezt a Művészeti Alap tartotta fenn. Megvásárolta Wirth Márton házát a Virág utcában, a telepet itt hozta létre. Beutaló-rendszerrel, bizonyos kedvezménnyel vehették a művészek igénybe. A negyedik csoportba a Képzőművészeti Főiskola müvésznövendékei tartoztak. A Főiskolán tanító jeles festőművészünk, Szőnyi István tanársegédeként Kurucz D. István hozta le először őket Vásárhelyre. A kötelező müvésztelepi gyakorlat 2-3 hétig tartott.

Jeles elődöm, dr. Galyasi Miklós, a korábbi múzeumigazgató, Almási Gyula Béla, Kurucz D. István és Szabó Iván szobrászművész összedugták a fejüket és elhatározták, hogy egy kiállítást kell csinálni. Ezzel indult el a vásárhelyi művészet második virágkora. A kiállítást, meghívásos alapon, Vásárhelyi Őszi Tárlat elnevezéssel rendezték meg. A részvétel feltétele volt, hogy a kiállító művészek valamilyen kapcsolatban álljanak Vásárhellyel. Lehetett ez a feltétel az itt születés, a városban lakás vagy a müvésztelepen való alkotás. A rendezők elképzelése az volt, hogy ezáltal olyan karakterű tárlatot tudnak létrehozni, amely más kiállításokra nem jellemző.

Végeredményben igaza lett az alapító atyáknak, mert tizenegynéhány év alatt kialakult a Vásárhelyi Műhely. A jeles, nagyon korán elhunyt művészettörténész, Németh Lajos 1968-ban a modern magyar művészetről írt monográfiájában - ez a mai napig érvényes - már Vásárhelyi Iskoláról beszél. Én inkább a Vásárhelyi Műhely elnevezést használom, mert az kevésbé megszorító, mint a Vásárhelyi Iskola. Közben kialakultak sajátosságai is ennek a műhelynek. A legfontosabb, máig érvényes pontja a hagyománytisztelet. Nem csak a képzőművészet általános hagyományait, hanem az alföldi realisták néven számon tartott szellemi közösség, a nagy triász szellemében való alkotást tekintették feladatuknak.

Az alföldi realista stílust Tornyai hozta létre, Koszta és Nagy István társaságában. Művészeti magatartásuk és etikájuk alapja a táj és e tájban élő emberek szeretete. Témáikat humanista felfogásuknak megfelelően realista módon ábrázolják. A realizmus fogalma nem egyenlő a látványfestészettel, ahogyan azt a realizmus bírálói szokták megfogalmazni. Az a naturalizmus. Természetesen ebben a stíluskörben is lehet művészit alkotni. A realizmus a látott világból indul ki; a vizuális élményt a művész egyéni müvészetfdozófiájának, karakterének, olykor hangulatának megfelelően átírja, újrateremti, újrakölti.

Hányféleképpen festették meg az Alföldet! Gondoljunk csak August Pettenkofenre, akit a szolnoki vásár ragadott meg. A realista művekben az Alföld a legkülönbözőbb módon jelenik meg: az egyik alkotó drámaian, a másik líraian, a harmadik nagy összefüggő felületekben, a negyedik részletgazdagon ábrázolja ugyanazt a tájat. A Vásárhelyi Műhely a realizmus útját követi, a műhely ma is létezik.

Fölmerül a kérdés, hogy hogyan értékelték, értékelik ezt a műhelyt. Nos, rendkívül különböző módon: az ötvenes években a vásárhelyi festők narodnyi- kok voltak, mert a parasztokat festették, nem a munkásosztályt. Ez nagy „bűn”

227