A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

IN MEMORIAM - Dömötör János előadása a Mainzi Magyar Kultúrkörben Lejegyezte: KORODY-PAKU ISTVÁN

1936. június 6-án oda is mentek a képekért, ez szombati napra, akkori munkanapra esett, akkor azonban nem tudtak minden művet felleltározni. Amikor hétfőn újra a helyszínre értek, látták, hogy hiányzik egy csomó kép. A budapesti napilap, a Magyarország a következő főcímmel kommentálta az eseményt: „Toledo elesett. Eltűnt Tornyai 800 festménye”. Később azonban, 30 év múlva - erre majd visszatérünk - elő is került. Nem 800, hanem 718 festmény.

Közben Tornyai Vásárhelyen bekerült a kórházba. Házassága, mint ahogy ez a kényszerházasságok legtöbbjében előfordul, megromlott. Ezért az orvosoknak meghagyta - a későbbi per során ezt vallották -, hogy feleségét ne engedjék be hozzá. A felesége azonban valahogy mégis bejutott hozzá, egy szegedi közjegyzővel együtt. 1936. szeptember 14-én Tornyai végrendeletbe adta, hogy minden a feleségéé! Ezután a Budapestre felvitt Tornyai hat nap múlva meghalt. Mi lett ezután? Óriási per. A per vége az lett, hogy azokat a festményeket, amelyeket a művész már Hódmezővásárhelynek elajándékozott, nem lehetett visszavenni, de mivel az elajándékozás a feleség életfeltételeit tönkretette, Hódmezővásárhely város kötelezhető a feleség élete végéig havi 125 pengő évjáradék fizetésére. A város fizetett is, később az összeget forintosították, tudniillik 37 év volt a különbség a festő és modellje között. [Derültség.] Az asszony évjáradékát egészen haláláig, 1983-ig folyósították.

Tornyainé halála után a műtermet kiutalták Puskás László nevű festőművésznek, aki elhatározta, hogy a műterem hajópadlóját kicserélteti parkettára. Ahogy elkezdték fölfeszegetni a deszkákat, egyszer csak két ládára akadtak. Hát ott volt a hiányzó 800, lényegében 718 festmény. Kisalakú képek voltak, jó részüket Tornyai szivardoboztetőkre, vagy kisdeklikre festette, 14x28 cm-es nagyságban. Ezek, a már utolsó periódusában festett képek a magyar impresszionista tájképfestészet remekei közé tartoznak. Naplójában megírja, hogy nem volt szándékában ezeket a képeket sehol kiállítani, mégis végigszignálta mindet, sőt olyan kép is van, amelyet mind jobbról, mind balról szignált.

Felmerül a kérdés, hogy jó, a feleség elrejtette a képeket, de miért nem nyúlt hozzá olyan sokáig? Azért, mert a perben, amely közte és a város között folyt, azt vallotta, hogy egyetlen Tornyai-festmény sincs tulajdonában. Természetesen ha bevallja, akkor nem állapítottak volna meg ilyen magas évjáradékot számára, így maradt az összes kép a ládában.

A Nemzeti Galéria aztán elszállította a képeket. Szerencsére volt egy barátom a Galériában, aki közölte velem, hogy az özvegynek van végrendelete a

VIII. kerületi közjegyzőnél. Elmentem a közjegyzőhöz, és látom, hogy a végrendeletben a következő áll: „a férjem képei fele-fele arányban a Nemzeti Galéria és a Hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum tulajdona”. Visszamentem a főigazgatóhoz és közöltem vele, hogy „jogtalanul van nálatok a 718 festmény, a fele a mienk!” Nos, így került az anyag fele Vásárhelyre. A képekből ötvenegy- néhány darab az Alföldi Galériában van kiállítva. Ennyit Tornyairól.

A következő művész: Endre Béla. Tornyaitól teljesen eltérő társadalmi környezetből, a nagypolgári hátterű szegedi Máyerck köréből származik. Vaskeres225