A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)
IN MEMORIAM - NAGY IMRE: In memoriam Dömötör János (1922-2009)
NAGY IMRE IN MEMÓRIÁM DÖMÖTÖR JÁNOS (1922-2009) Eltávozott közülünk a hódmezővásárhelyi művelődéstörténet nagy kutatója és alapos ismerője, az alföldi realizmus - jelesül a vásárhelyi festészet - nagyérdemű mentora és feldolgozója, a Szeremlei Társaság alapító tagja és doyenje, Dömötör János. Nem bukkan fel jellegzetes alakja a múzeumban kiállításnyitások alkalmával, nem hajol emblematikussá lett ősz hajkoronájával dokumentumok fölé a levéltárban vagy a könyvtárban soha többé. Dömötör János 1922. január 16-án látta meg a napvilágot Hódmezővásárhelyen. Szülei mintegy negyven holdon gazdálkodtak a vásárhelyi pusztán. János fiuk volt a család első egyetemre került tagja, hiszen a vásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium elvégzése után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- tudományi Karán 1944-ben szerzett diplomát. 1944 őszétől Hódmezővásárhely város kultúrtanácsnoka, de működött a főispán titkáraként is. A kommunista fordulat évétől kegyvesztett lett és „osztályidegenként” eltávolították önkormányzati állásából. Ezért 1950 és 1952 között földművesként és napszámosként kereste kenyerét és igyekezett családját eltartani. 1952-től a Szikvízkészítő Vállalathoz került, mint adminisztrátor, majd 1954-től a Csongrád Megyei Temetkezési Vállalat hódmezővásárhelyi fiókjánál dolgozott pénzügyi előadóként. Majd negyven éves, amikor 1961-ben a Tornyai János Múzeum igazgatói székébe került, és ebből a pozícióból vonult nyugdíjba 1991-ben, három évtizedes közalkalmazotti működés, a kultúra és képzőművészet szolgálatában töltött eredményes harminc esztendő után. Nagynevű elődje, Galyasi Miklós a múzeumot a város kulturális életének központjává tette, s máig ható érdemeként a köréje tömörült művészekkel - Kurucz D. István, Szabó Iván, Almási Gyula Béla - megalapozta a Vásárhelyi Őszi Tárlatok hagyományát. Igazgatói évei alatt vált a múzeum a regionális képzőművészeti élet központjává, lett elismert a vásárhelyi művészeti élet országosan is. Az ő munkájának köszönhető, hogy az akkori fiatal generáció itteni, a művészettörténetben elfogadott kifejezéssel „alföldi” hagyományokat kereső, és annak folytatását felvállaló tagjai szervesen épültek be a város és az ország kulturális vérkeringésébe, és vált ismét jelentőssé a magyar képzőművészetben Hódmezővásárhely. Múzeumigazgatói tevékenysége a magyar muzeológia felemelkedő időszakára esett, s így lehetett olyan, a Tornyai János Múzeum intézményrendszerének bővülését levezénylő direktor, amikor a Kopáncsi Tanyamúzeum, a Csúcsi Fazekasház, és az Erzsébet úti, úgynevezett Papi-féle szélmalom is a múzeum kiállítóhelye lett. Igazgatói munkájának kiteljesedését azonban az 1985-ben átadott Alföldi Galéria jelentette, amely az általa itt rendezett állandó kiállítással mutatja be az Alföld képzőművészetét a 19. század közepétől 1945-ig, s ez a kiállítás művészettörténeti munkásságának egyfajta összegzésének is tekinthető. 217
