A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

TANULMÁNYOK - TALMÁCSI GYÖRGY: Vásárhely jeles sportolói - III. rész

Szathmáry Tihamér vívóstílusa megegyezett a korszak magyar kardvívásának karakterisztikájával: ez a helyben álló, csuklóból dolgozó, a védést és visz- szavágást egy mozdulattá simító, személyes bátorságot tükröző vívómodor természetéhez, világnézetéhez tökéletesen illett. Sportpályafutása során tizenhét díjat nyert. Ott volt és győzött 1890. szeptember 28-án, a Vívó első nyilvános háziversenyén, ahol mestere, Draskóczy Pál ellen csatázott a döntőben,“ egyik utolsó asszóját pedig 1898. augusztus 21-án vívta a HTVE fennállásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett versenyen, amit szintén megnyert. A két időpont között Makón, Békéscsabán és Szegeden vitte diadalra és alapozta meg a vásárhelyi kardvívás hegemóniáját.

A sok megmérettetés közül kettő érdemel még külön említést. 1894. május 20-án vívóakadémia zajlott le Budapesten, a Nemzeti Lovarda porondján. A vívók a zsűri előtt negyvenhat párban mutatták be tudásukat. Az egykori jelentés szerint Fery Oszkár és Szathmáry Tihamér asszójában a vívás minden szépsége bemutatásra került. 1896. március 24-e pedig azért kiemelkedő dátum városunk sporttörténetében, mert személyében először adtunk válogatott sportolót hazánknak: Bécsben, az osztrák-magyar vívóverseny küzdelmeiben válogatottunk tagjaként lépett pástra Szathmáry Tihamér.

Sportvezetőként 1899-től tevékenykedett. Először vívótanfolyamokat vezetett, majd egyesülete vezetésében vállalt szerepet. Amikor 1908. február 16-án Endrey Gyula elfoglaltságára hivatkozva, az egyesületben kialakult közöny és visszaesés miatt lemondott elnöki tisztéről, a közbizalom őt emelte helyére. Mivel jelentős fordulatot nem hozott munkája, 1912. május 19-én visszaadta megbízását. Tekintélyét mutatja, hogy 1921. július 31-én a rivális Hódmezővásárhelyi Munkás Testedző Egyesület rendkívüli közgyűlése választotta a klub díszelnökévé. 1922-ben még egy rövid ideig újra betöltötte a HTVE elnöki pozícióját, de figyelmét ekkor már nem a sport kötötte le.

Az agilis és képzett fiatalember munkahelyi beosztásaiban is egyre emelkedett a ranglétrán. 1889-ben lett városi tisztviselő, annak végigjárta valamennyi fokát a gyakornokságtól a rendőrkapitányi pozícióig. Minden tisztségében vasszigorral szolgálta a hatalmat. Az 1918. évi forradalom napjaiban ezért inzultusok érték a köznép részéről, el kellett költöznie a városból. Egyévi „száműzetés” után Csongrád vármegye és Hódmezővásárhely főispáni teendők ellátásával megbízott törvényhatósági kormánybiztosaként tért vissza Vásárhelyre. A román megszállás miatt nem sokat tudott tenni a városért, ezért 1920. augusztus 29-én távozott posztjáról.

Élete utolsó másfél évtizedét már nyugdíjasként töltötte, s ekkor nyílt lehetősége kibontakoztatni egyéb irányú tehetségét. Hihetetlenül sokoldalú ember volt, egy seregnyi társadalmi megbízatással. Éveken keresztül volt a város törvényhatósági bizottságának tagja, a Városi Dalárda titkára, az 1924 októberében alakult Zenei, Irodalmi és Képzőművészeti Társaság elnöke, a Baross Szövetség

2 Uo. 1890. okt. 2. 176