A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

TANULMÁNYOK - TALMÁCSI GYÖRGY: Vásárhely jeles sportolói - III. rész

helyi csoportjának alapítója és első elnöke, az Állatforgalmi és Húsipari Rt. ala­pítója, a vásárhelyi Virradat szabadkőműves páholy tagja, a Vöröskereszt helyi elnöke, az anya- és csecsemővédő egyesület, valamint a kaszinó vezetőségi tag­ja, a Magyar-Olasz Bank Rt. Helyi fiókja választmányának elnöke, a Tornyai Társaság első alelnöke, a Hódmezővásárhelyi Sakk-kör védnöke, az Egységes Párt vásárhelyi szervezetének tagja, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége vásár­helyi csoportjának elnöke.3 1934. augusztus 15-én, szívroham következtében hunyt el. * * * A vásárhelyi motorsport a második világháborút követő években indult szerve­ződésnek. 1949. március 6-án a Szabadságharcos Szövetség rendezett először háztömbkörüli versenyt a Szántó Kovács János utca, Lázár utca, Hódi Pál utca, Kossuth tér érintésével. Az ezt követő években a H. Öntöző SE, majd a H. Trak­tor alakított motoros szakosztályt. A közös vonás ezeknél a motorok szereteté- ben nyilvánult meg, szakértelemmel és főleg anyagiakkal alig rendelkeztek. Az első versenyek lelkes indulói Mikes Tóth István, Szendi Horváth Zoltán, Katona Péter, Tövisfalvi Péter, B. Szűcs István, Csengeri Zoltán, Csávás Elemér, Hódi Ferenc, Gulácsi József, Orosz Mihály, Szőke Ernő, Dobi László és Kerekes Mi­hály voltak. Az évtized végére a helyi kezdeményezések kifulladtak, viszont a Magyar Honvédelmi Sportszövetség (MHS), felkarolta a sportágat és megyei központjába integrálta a motorozás után érdeklődőket. Itt indult el Técsy Sándor páratlan karrierje is. TÉCSY SÁNDOR 1939. június 16-án született Hódmezővásárhelyen, népes család második gyer­mekeként. Az elemi iskola után egy évig — saját szavaival élve - „vergődött” a Mezőgazdasági Technikumban, de már ekkor a motorok vonzásában élt, így vé­gül 1957-ben a 602. sz. Ipari Szakmunkástanuló Iskolában az autószerelő szakot végezte el. Kilencéves korában háztömbkörüli versenyeken jegyezte el magát a motorsporttal, első motorját - egy 66 cm3-es Puch motort - édesapja készítette számára. A Csongrádi Megyei Hírlapban így idézte fel fia sportpályafutásának kezdeteit: „Alig volt 14 éves, amikor először nyert versenyt. Egy magyar-román meghívásos gyorsaságin Sülé már végzett futamában a mieink közül, s kölcsön adta Öcsinek a gépét. Hát nem első lett a gyerek? Mi lepődtünk meg a legjob­ban. Ettől kezdve elindították a gyorsasági és túraversenyeken. A saját motorjá­val indult, az akkori nagyok, Benyhe és Tövisfalvi mintájára próbálta masináját 3 VARSÁNYI Attila: Szathmáry Tihamér = Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város törté­neti almanachja, 1873-1950. Szerk. KOVÁCS István. Hódmezővásárhely, 2003. 187. 177

Next

/
Thumbnails
Contents