A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

TANULMÁNYOK - BENKÓ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek - A kelmefestő és vegytisztító (kitekintés a kékfestő mesterségre)

szonfestést, vagy átalakítják műhelyüket az újonnan kialakuló kelmefestésre és vegytisztításra. A már említett Dobos Bálint kékfestő a lassú átalakulást választotta, mindvégig megtartva ősi mesterségét. A fiatalabb nemzedékhez tartozó vásárhelyi kelmefestő és vegytisztító iparosok gyorsabban váltottak mesterséget. Mielőtt a százéves Boros-műhelyt részletesebben bemutatnánk, következzen itt néhány kisebb vásárhelyi kelmefestő iparos említése.

Moldvay Sándor 1878-ban született és 1895-ben kelmefestőként szabadult fel Orosházán. Vándorsegédként dolgozott számos műhelyben, üzemben, Budapesten és több vidéki városban. Vásárhelyre kerülve 1907-ben nyitott kelmefestő és vegytisztító műhelyt a Petőfi u. 23. alatt. Az Ipartestület Szabó Szakosztálya és tanoncvizsgáztató bizottságának tagja, a római katolikus egyházi tanács tagja és a Katolikus Társaskör választmányi tagja volt. Az 1950-es évekig dolgozott, halála után a hatvanas évekig fia működtette a műhelyt.13

Szintén jó nevű festő és vegytisztító volt Csende Károly és édesanyja, akiknek 1923-1950-ig működött műhelyük a régi Árpád utcán, sőt a háborúig bérelt üzletük is volt az Andrássy u. 18. alatt.14 Csende Károly idősb Boros Józsefnél inaskodott, és itt is szabadult fel 1918-ban, majd ötévnyi szegedi festő és vegytisztító munka után önállósult. Tagja volt az Iparos Daloskömek.

Férfi- és női fehérnemüek, fehér ingek és más ruhák tisztításával és vasalásával foglalkozott özv. Nagy Lajosné 1929-től a Rákosi Jenő u. 2. szám alatti kis műhelyében.15 A Zrínyi utcában működött Pongrácz Ferenc kelmefestő és vegytisztító. Az 1960-as években fiatalon meghalt, ezután özvegye folytatta az ipart. A kor újdonságát, a bőrkabátokat is tisztították.

Ide kívánkozik egy ritka szakma vásárhelyi képviselőjének rövid életrajza is. Paulik Sándor fonalfestő a közeli Orosházán született 1914-ben, jómódú gazdacsaládban. Temesvárra került egy jó nevű kelmefestőüzembe inasnak, és ott szabadult fel 1934-ben. Mestervizsgáját 1941-ben szerzi meg kelme- és fonalfestésből. Még ebben az évben Vásárhelyre kerül, ahol a Kokron-gyárba, a fronton lévő fonalfestő mester helyére veszik fel. Kiválóan végzi munkáját, a tulajdonosok megelégedésére. Közben a gyár hadiüzemmé válik, így az új fonalfestő mestert sem hívják be frontszolgálatra. 1944 vége felé a gyár egy részét nyugatra menekítik, ott folyik tovább a termelés, ő is kénytelen odaköltözni. A háború befejezése után a gyárat államosítják, őt viszont a kényszerű gyárelhagyás és cserkészvezetői múltja miatt nem alkalmazzák tovább. Paulik Sándor nem esik kétségbe, azonnal kiváltja kelme- és fonalfestő iparigazolványát és néhány hónap ill. év elteltével a Dél-Alföld számos városából érkeznek hozzá a fonalfestési megrendelések. Fonalfestő műhelyét a Nád utcán építi fel 1948-ban. Három segéddel dolgozott, majd a Rákosi-rendszer ezt a kismesterséget is hanyatlásra ítélte. Ettől kezdve már csak felesége segítségével dolgozik. Az ötvenes évek

13 A Magyar Ipar Almanachja. Szerk. LADÁNYI Miksa. Budapest, 1930. 145.

14 Uo. 115.

15 Uo. 149.

129