A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

TANULMÁNYOK - BENKÓ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek - A kelmefestő és vegytisztító (kitekintés a kékfestő mesterségre)

ban, meg azon kívül egy-két jobbmódú első gazda.”5 Az ekkor meginduló kékfestővásznak gyártása elérhetővé tette, hogy mind a férfi, de főleg a női paraszti viseletben megjelenjen. A parasztemberek munka közben viseltek „kíkkötényt”, amellyel a fehér bőgatyát védték az elpiszkolódástól és elrongyolódástól. Erről tanúskodik több korabeli, Plohn József által készített fényképfelvétel is.6 Szintén munkaköténynek használta a kék (később barna) vászon kötényt a mesteremberek nagy része (vargák, csizmadiák, tímárok stb.), régebben a böllérek is ebben végezték munkájukat. Helybeli és vidéki kékfestők ill. kereskedők sátrakban árulták a kékvásznat, miskolci, debreceni és szegedi kékfestőket és a belőlük készült kendőket, keszkenőket stb. A vasárnapi vásárban egész sort alkottak a régi Szarvas vendégfogadó előtti területen.7 Az egyszerű kékposztó anyagokból készült kötényt, mellényt, kiskabátot a férfiak viselték, míg a mintás vászon vagy selyem kékfestő anyagokból a nők varrtak ill. varrattak használati és viseleti ruhákat, kiegészítőket. Ennek ellenére a kékfestő és az abból készített ruhák nem kerültek soha túlsúlyba az alapvetően fekete-fehér vásárhelyi viseletben.

Ebben az időszakban kerül Vásárhelyre Dobos Bálint (1852-1935). Szülővárosában, Szentesen Batik Sándor kékfestőmester műhelyében lett festőinas, itt is szabadult fel 1865-ben. Segédként, a kor szokásai szerint, bejárja Magyarország, Ausztria és Németország kékfestő műhelyeit. Tapasztalattal és tudással hazatér Szentesre, majd volt mestere tanácsára Hódmezővásárhelyre költözik, és Susánban a Bajza utcán, a Görbe korcsma mellett nyit kékfestő műhelyt 1874- ben. 1907-től rövid ideig a Malom utca 1. sz. alatti házba költözik, és a műhelyét is itt rendezi be. Ezután vásárolja meg az Oldalkosár és a Szentkirályi utcák sarkán lévő házat, amelyben korszerűen berendezett és felszerelt kékfestő, kelmefestő és tisztító műhelyet nyit.

Az általa gyártott termékekről nem tesz említést, de valószínűsíthető, hogy végvásznakat nem vagy csak kis mennyiségben, inkább kiegészítő ruhadarabokat festett (nagykendő, kendő, sál, zsebkendő, térítők, kékkötő stb.). Kézi és vcgytisztítással is foglalkozik. Több mint hatvanöt évet dolgozik le ebben a ritka és szép szakmában, ebből Vásárhelyen ötvenet. 1935-bcn, 82 éves korában halt meg.8 Ifjabb Boros József (a tanulmány későbbi szereplője) kelmefestő visszaemlékezése szerint a Dobos-műhelyből származó mintegy tucatnyi kékfestő dúcot nagyapja, idősb Boros József vásárolta meg az elhalt mester özvegyétől, ezek az ötvenes évek során Szentesre kerültek.

Mivel - ismereteink szerint - Dobos Bálint volt az első és ez idáig egyetlen kékfestő mester Vásárhelyen, itt térünk ki a kékfestés műveleteinek rövid leírá5 Csongrád megye népművészete. Szerk. JUHÁSZ Antal. Budapest, 1990. (A továbbiakban: Csongrád megye népművészete) 194.

6 Uo. 6., 184., 269. és 309-313. számú képek; Hódmezővásárhely története, II/2. köt. Főszerk. SZABÓ Ferenc. Hódmezővásárhely, 1993. 6., 124. és 151. számú képek.

7 KISS Lajos: Vásárhelyi híres vásárok. Szeged, 1956. 31.

8 FEJÉRVÁRY József: Vásárhely története családok tükrében. Hódmezővásárhely, 1929. (A továbbiakban: FEJÉRVÁRY 1929.) 366.; Vásárhelyi Reggeli Újság, 1927. szept. 4.

127