A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)
IN MEMORIAM - KORODY-PAKU ISTVÁN: Emlékeim Antal Imréről
közben vitattuk meg, hogy milyen jól játszotta Imre Bartók op. 14-es szvitjét. A kedves mester (mármint a fodrász) teljesen odavolt Bartókért. Szép idők! Az előző Liszt-Bartók Versenyeken tüneményes zongoristák bukkantak fel, így elsősorban a versenyt NEM megnyerő Lazar (akkor még Lazarij előnévre hallgató) Berman, vagy Dino Ciani, akinek varázslatos Bartók Éjszaka zenéje most is a fülembe cseng. Berman Liszt Transzcendentális etűdjeinek felvétele pedig a mai napig, számomra legalább, utolérhetetlen versenyteljesítmény. Emellett jól emlékszem Lev Vlaszenkó döntőbeli Liszt A-dúr zongoraversenyére is, amellyel 1956-ban nyert és film is készült róla. Kell-e mondanom, hogy Vlaszenkó is, meg Ciani is Imre jó barátai lettek. 1966-ban a középdöntő anyaga ismét Liszt H-moll szonátája volt. Az összes produkció közül csak az Imréére emlékszem. Előadásában a lírikus, filozofikus recitativo-részek vitték el a pálmát. Nagy siker! Imre többször panaszkodott, hogy sok a rosszakarója, ezek éjjel felcsörgetik telefonon a verseny ideje alatt. íme a pesti zenei maffia! A döntőben, Vlaszenkó barátjához hasonlóan ő is az A-dúr zongoraversenyt játszotta Lehel György karmesteri kíséretével. Ekkor már érezni lehetett, hogy nem lehet elvenni a versenygyőzelmet tőle. Mégis kitoltak vele, mert bár nyert, első díjat nem adtak ki. A versenygyőzelem honoráriumából egy fekete Hoffmann zongorát vásárolt, melyet nekem is nagy örömmel mutatott meg. A hangszer mély hangjait leütve kérdezte: Hallod, milyen sokáig zeng a húr? - Tényleg sokáig zengett. Lakásában a zongora látványa mellett meglepett egy nagy, talán 5 literes Chiani- üvegből készített állólámpa. Honnan szedted? — kérdezem. Én csináltam - jött a meglepő válasz. Nem szabad hinni Imrének, amikor könyvében arról panaszkodik, hogy gyakorlati dolgokban teljesen analfabéta. Láttam nem egy saját kötésű könyvét. Kiváló munka volt mindegyik. A pesti vicc, amelyet annyira imádott, a verseny után őt sem kímélte (ez is a népszerűség egyik foka) és a következő gúnynevet adta neki: Assisi (tehát asz’hiszi) Liszt Ferenc. Mielőtt külföldre távoztam (1971), Imrével kapcsolatban egy elég szomorú emlékem maradt. A Szegedi Szimfonikus Zenekarral Schumann Zongoraversenyének volt szólistája. Hogy miért nem készült fel Imre perfektül erre a fellépésre, csak találgatni lehet. Bizonyosan egyik találat az Ifjú Művészek Klubjában eltöltött indokolatlanul sok átmulatott éjszaka lehet. Talán már kézproblémája is jelentkezett? Őszintén megmondom, ebben a kézproblémában nemigen hittem, a kevésbé megfelelő mennyiségű gyakorlásban annál inkább. Természetesen nem vagyok hivatott ebben a kérdésben szakmailag véleményt nyilvánítani. Mindenesetre Imre pályát változtatott és szerintem ezt nagyon jól tette. Új munkakörében, a televíziózásban is kiemelkedőt produkált. Amikor Amerikában találkoztunk, pontosan elmesélte nekem, miért kellett pályát változtatnia. Indokai nem győztek meg. Találkozásunk nagyon szívélyes, 211
