A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)

IN MEMORIAM - KORODY-PAKU ISTVÁN: Emlékeim Antal Imréről

tünk. Amikor ők jöttek Vásárhelyre, akkor eljöttek hozzánk. Imre nem úszta meg nálunk sem a zongorázást. Egy ilyen esetet már leírtam, amikor szüléimről számoltam be az egyik évkönyvben,* ezért nem ismétlem meg.

Még nem jártam a Szegedi Konzervatóriumba, amikor egy nyáron Imre ismét Vásárhelyen volt. Rendkívül csodáltam zongorajátékát, ezért megkértem, hogy találkozzunk a helyi zeneiskolában, ahol mégiscsak angol mechanikás zongorák voltak. Imre hatalmas késéssel ugyan, de megérkezett, amikor én már lemondtam a találkozásról. Ekkor mertem először zongorázni neki. Véleményét nem rejtette véka alá, viszont rengeteg szakmabeli dolgot mutatott. Legfőképp Chopin etűdjeit játszotta elő. A hatás lebilincselő volt, ujjai minden probléma nélkül áthidalták a legnehezebb részeket is. Emellett lejárt a strandra is. Fejelni is tudott, többször játszottuk a helybeli szokásos kipattantós-rárúgós fejelőpartikat. Maradjunk abban, hogy Imre jobban zongorázott, mint fejelt.

Az Országos Filharmóniának megvolt az a jó szokása, hogy szegedi rendezvényeinek egy részét Vásárhelyen is megismételte. Ennek következtében Imre vásárhelyi és szegedi, azonos müsorú hangversenyét is meghallgathattam. Mivel ekkor már én is konzervatórista voltam, mindez az 1960-as évek elej énközepén történhetett. Csupa h-moll művek voltak műsoron. Kezdődött a Haydn-, folytatódott a Chopin- és bezárult a Liszt-szonátával. Ráadásnak pedig a h-moll Chopin-keringő. A nagy taps után Imre bejelentette, hogy több h-moll művet nem tud, pedig bizonyosan lett volna még egy h-moll mazurka is a tarsolyában, ha ő is úgy akarja. Emlékszem egy osztott hangversenyére Szabó Andrással, városunk kiváló zongoraművészével, érdekes módon ott ő játszotta (mármint András bátyám) a Chopin h-moll szonátát.

Utólag visszagondolva, számomra az előbb említett hangversenyek közül a Szegeden előadott Haydn tetszett a legjobban. A Tisza Szálló Försterén gyönyörű futamok között bontakoztak ki a szebbnél-szebb, kultivált billentésü motívumok. Talán ennek a hangversenynek is köszönhetem, hogy Haydn-fan lett belőlem és ez a mai napig tart. Gyermekeimmel folytatott zenei foglalkozásaim, majd zongora-pedagógiai munkásságom bibliája a kismartoni, illetve fertődi géniusz zongorára írt szonátái.

De maradjunk Imrénél. 1966-ban járunk. Budapest, Nemzetközi Liszt- Bartók Zongoraverseny. Érettségi után voltam, közvetlenül a konzervatóriumi záróvizsgám után. Megengedhettem magamnak, hogy egész hétre Pestre menjek a verseny második felét meghallgatni. Ekkor zajlottak a középdöntők, majd a zenekari döntő következett.

A verseny első hetét a rádió élő adásában követtem, de nem csak én, hanem még a fodrászom is. Hajat vágattam Farkas László amatőr, kiváló színészünknél az Andrássy (akkor még Lenin, előtte Sztálin) utcai szövetkezetben, s e művelet

KORODY-PAKU István: Szüleim Vásárhely egészségügyében = A hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság évkönyve. 1996. Hódmezővásárhely, 1997. 203-234.

210