A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)

TANULMÁNYOK - TALMACSI GYÖRGY: Vásárhely jeles sportolói - II. rész

Egyetem Gépészmérnöki Karára. 1956-ig a Műegyetemi Haladás, 1957-től 1971-ig a MAFC sportolója volt. Tagja lett az egyesület leghíresebb csapatának, ahol Telegdi, Bokor, Tímár I, Tímár II, Cselkó voltak társai. Az együttes zömét műegyetemisták alkották, ennek ellenére sem a Műszaki Egyetem nem érezte magáénak a csapa­tot, sem a csapat a műegyetemet. Akko­riban heti három-négy edzéssel készül­tek a feladatokra. Szinte minden évben a Bp. Honvéddal viaskodtak a bajnoki címért, amelyet azonban nem sikerült megszerezniük. Többször adódott lehe­tőségük a feljebblépésre, de az utolsó akadályon mindannyiszor elbotlottak. A hatvanas évek elejétől az egyetem sok­kal nagyobb figyelmet fordított a csa­patra, s ez a felkészülés körülményeinek jelentős javulásában is meglátszott. 1969-ben készült el hétéves vajúdás után a Kinizsi utcai termük. Az új léte­sítménynek, a kulturált körülményeknek döntő szerepe volt abban, hogy 1970- ben kettős sikert értek el: bajnoki ara­nyat és MNK-elsőséget szereztek. Haris Ferenc edző így nyilatkozott: Minden­kiben égett a vágy, hogy az örökös második helyről előrelépjen a csapat. Dol­goztunk. Talán többet, mint az előző években. Gabányi Laci a szerény, halk sza­vú, népszerű kapitány élenjárt az igyekezetben. Néha még a sérülését is eltitkol­ta... Villámgyorsan peregtek az események. A koncepció: a riválisok napi kettőt edzenek. Ez az egyetem mellett képtelenség. Tudatosság, maximális pontosság, a védekezés és a támadás megszervezése, az edzésidő ésszerű kihasználása hozhat sikert.8 Gabányi László ekkor már népszerű, de mindig kerülte a feltűnést. Nem volt jó tanuló, de tanulmányait kettőzött szorgalommal végezte. Két célt tűzött maga elé: helytállni a tanulásban, a szakmában és kiemelkedő eredményeket elérni a kosárlabdázásban. Szegényes albérletében, nyomorúságos anyagi kö­rülmények között készült a feladatokra. Az egyetem elvégzése után az egyesüle­tek ajánlatok halmazával árasztották el, de ő egy pillanatra sem gondolt arra, hogy megváljon klubjától. Puritán elveit, az igazi amatőr sportszeretetet egy lakásért, egy kocsiért nem volt hajlandó feláldozni, sikereinek listája mégis le­8 Gabányi László emléktoma, 1982. Budapest, 1982. 189

Next

/
Thumbnails
Contents