A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)

TANULMÁNYOK - MARGITTAI LINDA: A zsidók kitiltása a hódmezővásárhelyi piacokról és vásárokról

értesítés után pár lapszámmal később viszont már lelkesebben üdvözölte a döntést. Emlékeztetett arra, hogy a kezdeményezés nem volt újkeletű, hiszen az Ipartestületben már korábban is foglalkoztak a gondolattal, és érdekességképpen azt is közölte, hogy a szabóiparosság memorandumának indoklása majdnem azonos volt azzal az általános indoklással, amellyel azután a hatóság is kiadta a rendelkezést, ami azt jelenti, hogy ez a dolog nemcsak a törvényben, de a közönség körében is kivitelre érett meg már.17

A „közönségnek” minden bizonnyal valóban nem volt ellenére a döntés. A nem zsidó lakosság jóérzésü része nyilván nem tudott azonosulni az újabb antiszemita intézkedéssel, az viszont tény, hogy a polgármesteri hivatal és a Vásárhelyen működő gazdasági érdekképviseleti szervezetek levéltári iratanyagában nem találni a miskolci kereskedelmi egyesület beadványához hasonló, zsidó tagjaik pártját fogó kérvényeket. Az érintett izraeliták reakcióját már könnyebb rekonstruálni. A hírlapokból addigra már tudni lehetett, hogy az országban több törvényhatóság is hozott ilyen értelmű intézkedést, így talán az nem volt túlságosan meglepő. Viszont jogosan értetlenkedtek azok, akik a rendelkezés által hivatkozott „második” zsidótörvény betűjéből próbálták kiolvasni annak jogszabályi alapját vagy forrását. Az 1939:IV. törvénycikkben sehol nem szerepel sem a „piac”, sem a „vásár” szó. A 12. §. azt mondja ki, hogy zsidónak nem lehet engedélyt adni állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására, sem pedig hatósági engedélytől függő, hasznot hajtó egyéb olyan jogosítványt, amelynek engedélyezése vagy engedélyezésének megtagadása a hatóság szabad mérlegelésétől függ. Ez utóbbi intézkedés értelmében tagadhatták meg - és tagadták is meg - az alsóbb fokú iparhatóságok a zsidók számára új iparengedélyek és iparigazolványok kiadását. A piaci árusításhoz egészen addig azonban nem kellett külön hatósági engedély, érvényes iparigazolvány birtokában azt bárki megtehette. A kitiltás ellen most még olyanok is levélben tiltakoztak — törvénysértésre, a jóhiszeműbbek tévedésre hivatkozva akik az addigi jogfosztó rendelkezéseket kénytelenmód tudomásul vették.

Özv. Reisinger Gyuláné fellebbezésében arra apellált, hogy az említett törvényben nincsen olyan rendelkezés, mely szerint a zsidók a piacokon való árusítástól minden különösebb indoklás és ok nélkül eltilthatok lennének, amiért is a sérelmezett határozat csakis jogszabálysértéssel keletkezhetett. Elmondta, hogy üzlete már több mint 80 éve fennáll - ez idő alatt a közterheket a három nemzedék mindig pontosan megfizette - jelenleg pedig nyolc személyt foglalkoztat: a teljes belső személyzet keresztény emberekből áll, rajtuk kívül négy bizományos keresi azzal a kenyerét, hogy tőle süteményeket vesz át, amelyeket a piacokon és vásárokon árusítanak. Igaz, közöttük egy zsidónak tekintendő is van. Hivatkozott arra, hogy a világháború idején teljesítették hazafias kötelességüket, ráadásul az akkori készpénzvagyonukat a haza oltárán feláldozva hadikölcsönökbe

17 Uo. 1940. okt. 17. Zsidók piacozásáról. 120