A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2008 (Hódmezővásárhely, 2009)
TANULMÁNYOK - MARGITTAI LINDA: A zsidók kitiltása a hódmezővásárhelyi piacokról és vásárokról
be léptetéséhez pedig gyakran elegendő volt hivatkozni a zsidó konkurenseiket tönkretenni akaró „keresztények” feljelentő leveleire, vagy az állítólagos közérdekre.6 1940. október 5-én kelt rendelkezésével Endrey Béla polgármester kitiltotta a zsidókat a piacokról, a város területén tartott országos és heti vásárokról.7 Bár intézkedése országos viszonylatban nem példa nélküli, erre sem neki, sem azon alispánoknak, polgármestereknek, akik ezt már őelőtte megtették, törvényes alapjuk - legalábbis ekkor még - nem volt. A zsidókat, és közöttük a vásárhelyi zsidókat érintő számtalan egyéb, nem egyszer sokkal súlyosabb korlátozás mellett ez a döntés azért vált jelentőssé, mert jellemző helyi példáját adja a bürokratikus antiszemitizmus működésének, és egyfajta keresztmetszetét annak a viszonyulásnak, amellyel a kétségkívül országos szinten generált, de Vásárhelyen is egyre szélsőségesebbé váló zsidóellenes közhangulatban a városvezetés, a „keresztény” társadalom és maga a vásárhelyi zsidóság fogadta a diszkriminatív rendelkezéseket. Nem utolsósorban pedig azért is, mert többeket közvetlenül sújtva hozzájárult Vásárhely lakossága egy részének pusztán „faji” szempontok alapján történő megkülönböztetéséhez, életlehetőségeik beszűkítéséhez. A vásárhelyi zsidók a kezdetektől fogva jelen voltak a város piacain, és - az amúgy nagyobbrészt harmonikusnak nevezhető zsidó-nem zsidó gazdasági együttműködésen túl - mindig is voltak olyanok, akiknek az izraelita kereskedők itteni működése szúrta a szemét. A helybeli rőfoskereskedők egy része már 1829-ben arról kért hiteles bizonyítványt a városi tanácstól, hogy a Tótok és Zsidók mikor kezdettek a Vásárhelyi Piaczon először sátrakban árulni és milyen kárára van az az adózó közönségnek? A hatóságok azonban ekkor még határozottan kiálltak az izraeliták mellett, és kiadták ugyan az igazolást, ám ebben - a kérelmezők várakozásával ellentétben és nyilván nem kis csalódására - leszögezték, hogy az említett nációk ember emlékezetitől fogva mindenkor szabadon árultak a piacokon, és nem hogy ezeknek szabad árulásuk az adózó népre nézve káros volna, sőt, tagadhatatlan hasznos,8 Az izraeliták kereskedelmi kikapcsolásának ötlete tehát messze nem volt újkeletű a városban, még ezen a konkrét területen sem. Amikorra azonban több mint egy évszázaddal később ismét felmerült a gazdaság zsidótlanításának igénye, a városvezetés álláspontja gyökeresen megváltozott. Az 1939:IV. te., azaz a „második” zsidótörvény radikálisan korlátozta, sok esetben pedig teljesen meg is szüntette a zsidók részére adható különböző ipari-kereskedelmi jogosítványok engedélyezését, egyes, az „árjásítás” ütemével elégedetlen „keresztény” szakmai szervezetek azonban szerették volna 6 KÁDÁR Gábor - VÁGI Zoltán: Hullarablás. A magyar zsidók gazdasági megsemmisítése. Budapest, 2005. (a továbbiakban: KÁDÁR-VÁGI2005.) 64. 7 CSML HL Közig. Üo. ir. 5929/1940. 8 SILBERSTEIN Adolf:: Hódmezővásárhelyi zsidók. Hódmezővásárhely-Budapest, 2004. 21. (Reprint kiad.) 116
