A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)
TANULMÁNYOK - BALOG GABOR: A városi jog megszerzése, a rendezett tanács bevezetése Hódmezővásárhelyen, 1848-1849. április
azonban a rendezett tanácsi előkészületekkel egyébként is meg voltak számlálva. Október 28-ai és december 7-ei közleményével súlyosan megsértette a bíró és az egész tanács „tekintélyét”, ráadásul a város és az ország nyilvánossága előtt. A feudális jog korában az ehhez hasonló eseteket keményen büntették, az elöljárók „a legkisebb gyanúsítást, megszólást, feleselést... is pálcával vagy bírsággal torolták meg”.74 75 ’48 után, a dolgok megváltoztával a tanács tagjaiban továbbéltek e régi beidegződések, ezért a cikk szerzőjének mindenképpen elégtételt akartak adni. A december 7-én megjelent írásában Szilágyi - bár nevét nem tudatta, mégis mintegy felfedte magát a tanács tagjai előtt. Olyan eseményeket mutatott be ebben, amelyeket ilyen részletességgel csak a megyében nagyobb szerepet játszó személy - aki mellesleg a csendbizottmány tagja - ismerhetett. Kilétét az elöljárók most már ki tudták következtetni, ezért a cikk megjelenésének napján végre bosszút álltak rajta, és a tanácsteremben jól megverték! A négy nap múlva (december 11-én) Szegváron tartott megyei közgyűlésen „Szilágyi Virgil aljegyző személye iránt - a vásárhelyi elöljárók által legközelebb a városházánál méltatlanul elkövetett megsértettését és dühös megtá- madtatását és ebből eredett botrányt panaszolván” Mikecz Lajos főszolgabírót utasították, hogy az esetet vizsgálja ki, és a bizottmánynak tegyen róla jelentést.73 Minderről Szilágyi már nevének feltüntetésével számolt be a közvéleménynek: „H. M. Vásárhely, dec. 11-én. Ma a megyei bizottmány első alis- páni elnöklet alatt közgyűlést tartott Szegváron. - Nevezetesebb tárgyairól néhány szót. ...A vásárhelyi bíró s néhány társai folyó hó 7-én nagyszerű bizonyságát adák törvénytudományuknak, közrendrőli fogalmuknak, political jellemüknek, szóval elöljárói dicső képességüknek. Az egészből igen jeles pályamű válhatott volna; - azonban csak az első felvonás játszatott el, mert a másodikat t. i. a személyemen elkövettetni szándékolt merényt a vásárhelyi csendbizottmány 74 SZEREMLEI Sámuel V. 498. 75 CSML SZL Áll. Biz. jkv. 1848:1074/62. 69