A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)
TANULMÁNYOK - BALOG GABOR: A városi jog megszerzése, a rendezett tanács bevezetése Hódmezővásárhelyen, 1848-1849. április
Felhozatott erre, mikép az új adórendszer új évtől veendi kezdetét; felhozatott, mikép a jelen izgalmas időket választási eljárásokból származni szokott súrlódásokkal nehezíteni helyes nem lenne; felhozatott, mikép a tanácsrendezés felülrőli létesítésének új évig megtörténte biztosan remélhető; - s ezek nyomán e megyében a községi választásoknak új évre halasztása, igen helyesen, határozatba ment. - Ekkor felállt a vásárhelyi bíró, s hivatalának a jelen zavaros körülmények közt reá nézve igen súlyos voltát előadva, azt minden áron letenni kívánta; és hogy ezen szándéktóli elállásra bírassék a bíró, ámbár bizony ehhez nem kellett volna oly nagy kérelem, a másod alispán által, az elöljáróságot is befoglalva, megdícsértetett. így, és - figyelmet kérek - csak így idéztetett elő a 113. számú lapban 2-ik pont alatt olvasható határozat, mely tehát nem egyéb czifra semminél. - A bíró ismét felállt, s kéré a választást elhalasztó végzés kihirdetésének elrendezését, mert - úgymond - különben sokan lesznek, kik azt mondandják, hogy uraimék csak magok fejétől maradnak a zöld asztal körül [a tanács asztala 1834-ben kapott zöld posztót]; mindenki elismerte, hogy bíró uram alkalmasint a közvélemény üterére tapintott, s így - kérése teljesíttetni rendeltetett. - Hivatkozom a jelenvoltak köztudomására s igazságérzetére, hogy ezek valósággal így történtek. Tessék ezeket bárkinek - csak elfogulva ne legyen - a 103. és 113. számú lapokban álló kérdéses czikkekkel összevetni, és tessék aztán ítélni, hogy ugyan meg van-e czáfolva közleményem? s így lehet-e ezt rágalomnak kiáltani? De a dolognak itt még nincs vége, a mit még el kell mondanom, annak a közönség is veheti egy kevés hasznát, a mennyiben belőle némileg megismerheti Vásárhely roppant várostanácstermét. Az elöljáróság - azon kevesek, kik helyesebb felfogással bírnak, ne vegyék magokra, tulajdonképpen a bíró elhatározd magában, hogy a 103. számú lapban álló közleményért bosszút áll, hiszen, úgymond, most nincs törvény! most mindenki azt teheti, mit akar! - Ebből következett, hogy nevem nyilvánítására a tisztelt szerkesztőség felszólít- tatott, s miután e felszólításnak sikere nem lön, az elöljáróság nov. 14. tartott bizottmányi üléshez a végett folyamodott, hogy vizsgálatot rendeljen, azaz: hogy a szerkesztőség levéltárában tétessen egy kis 66