A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)
TANULMÁNYOK - BALOG GABOR: A városi jog megszerzése, a rendezett tanács bevezetése Hódmezővásárhelyen, 1848-1849. április
kutatást, és a 103. számú közlemény íróját fenyíttesse meg. - Tehát Vásárhely roppant város elöljárói nem halották meg hírét annak a sajtótörvénynek? - A bizottmány az elöljáróságot természetesen a törvényben kijelölt útra igazította; mint hallik, ezen út is meg fog kísértetni csak - mint a bíró mondja - a közlő nevének kitudatása végett; mert meg kell jegyeznem, hogy a bírót, mint mindenki észreveheti, oly dühös szenvedély vezeti e tárgyban, miszerint neki nem törvényes elégtétel kell; mert úgy hiszem, s ő is tudhatja, hogy az érintett közlemény írója nyílt homlokkal állhat meg akármely sajtóbíróság előtt, hanem kell neki bosszú, s a megtorlásnak talán oly neme, mely a törvények uralma alatt tiltva van. Hja, de mikor Vásárhely roppant város bírójának ez az ő felfogása! Engedje meg a tisztelt szerkesztőség, hogy vele néhány szót szólhassak, így négy szem közt, bizodalmasan, Lássa bíró uram, némelyek, kik ez úton vélnek népszerűségben állhatni, önnek fejébe verték, hogy a 103. számban álló közleménnyel az elöljáróságra kent gyalázatot {?} száz év leforgása sem fogja lemosni; pedig dehogy! Hiszen csak egy városi tisztújítás kell, és szerintem s úgy hiszem, sok mások szerint is, bele jő minden a rendes kerékvágásba. - Lássa ön, rettenetesen el van ámítva s tévútra vezetve némelyek hízelgése által, mert már nem is hinné ön, pedig úgy van, hogy önnek egyénisége, épen úgy mint az enyém, és másiké, harmadiké igen csekély pontok a haladó political életfolyam hullámzatán; ne gondolja ön, hogy Vásárhely város jólléte, dicsősége, hírneve a jelen elöljáróság léteiéhez, megmaradásához volna fűzve; dehogy van, dehogy van! - Lássa ön, sem nem illik önökhöz, de nem is tanácsos ezen tárgyat az indulat oly hevességével kezelni. A ki ingerültséget igyekszik előidézni, soha sem cselekszik okosan. E tárgyban a nép hozand ítéletet, a nép ítélete előtt fejet hajtok, én nyugodtan várom be ez ítéletet; hiszen új év nem messze van. - Ön lázítást akar látni - nyilatkozatai szerént - a kérdéses közleményben. E vádat visszautasítom, mert önérzettel mondhatom, hogy a törvényes felsőség s a törvény hatalma iránt mindig csak rokonszenvet, csak bizalmat törekedtem gerjeszteni. - Lássa ön, mily roppant tévedésben van, hiszen az egész dolog annyiból áll, hogy önökkel megelégedve nem vagyok, ezt kimondani nem lázítás. Avagy talán újévkor mindazokat befogatandja 67