A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)
ÉVFORDULÓ - FRANCISZTINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: Vásárhelyi oktatástörténeti évfordulók
1966-ban Szabó Jánosné Nemes Erzsébet kapott vezetői megbízást. Harminc évig állt az intézmény élén, közben volt munkaközösség- vezető és városi óvodai felügyelő is. 1981-ig szervezetileg a Szántó Kovács János Általános Iskolához tartoztak. Az óvodák füg- getlenítésével először csak a Pálfy, majd 1997-től a Malom utcai óvodát is ide integrálták. 1996-ban Szabó Jánosné helyére a többdiplomás, egyetemet végzett Borsiné Csontos Ilona került, aki lelkesedéssel, fiatalos lendülettel, és nagy tervekkel kezdett munkához. Sorozatos pályázataival nagymértékben sikerült az óvoda tárgyi felszereltségét javítani. 75 éve épült a Damjanich utcai Állami Elemi Népiskola Az iskolát az ún. Bika kocsmából alakították ki 1908-ban. Az iskolaszolga lakása a kocsiállásból és az istállóból készült. Az intézmény állami elemi népiskolaként kezdte meg működését 1909. február 1-jén. A következő két évtizedben az iskolában tanított Bajkay Lajos, Vida Terézia, Fáry Erzsébet, Hermán János, Dohy Margit, Szabó Imréné Banga Mária és Gregus István. 1922-ben leváltak a Központi Elemi Népiskoláról és saját igazgatóval, Gregus Istvánnal dolgoztak tovább. 1923-ban már nyolc tanulócsoportot (hat elemi és két ismétlő) kellett a három tanteremben elhelyezni. A magas tanulólétszám miatt a melléképületből is tantermet alakítottak ki, amely alacsony, levegőtlen és sötét volt. 1926-ban Gregus István helyett Bányai Péteri nevezték ki igazgatónak. Ebben a tanévben már 276 tanulót kellett 4 tanteremben elhelyezni. Bányai Péter egy új iskola építését szorgalmazta. 1931-ben a Klebelsberg-féle iskolaépítési akció keretében sikerült is egy háromtantermes iskolát építtetni. Az 1936/37-es tanévben a teljesen osztott 6 évfolyamú iskolában 8 osztály működött, 343 tanulóval. A VKM ebben az évben engedélyezte a VII. és a VIII. osztály beindítását. 1940-ben szűnt meg az általános továbbképző népiskola. 1946-ban az intézmény neve II. számú Damjanich utcai Általános Iskolára változott, fiókiskolaként ide csatolták a Bodzásparti, az Alsó-, és Felsőkopáncsi, valamint a Mártélyfeketehalmi iskolákat. Ekkor már az V-VIII. osztály szakrendszerű oktatásban részesült. 284