A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)

ÉVFORDULÓ - FRANCISZTINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: Vásárhelyi oktatástörténeti évfordulók

1906 között bővítették, a földszint hozzáépítése után emeletet húztak az egész építményre. 1907. szeptember 1-jétől az épület emeleti ré­szén a Központi Elemi Népiskola működött Hermán János vezetésé­vel, a földszinten pedig az Iparos Tanonciskola. Az első tanévben az elemi iskolába 207 növendék iratkozott be, akiket Banga Mária, Erdei János, Hermán János, és Pista Zsigmond tanított. Az 1917/18-as tanévben a Damjanich utcai növendékek egy részét ide irányították, és a párhuzamos osztályok átmenetileg, délelőt­tönként a tanoncok tantermeiben tanultak. 1922-ben a két iskolát szét­választották. Az 1922/23-as tanévben a 430 tanuló 8, majd november 1-jétől 10 tanulócsoportban tanult. 1923-ban a községi jellegű általános ismétlöiskolákat beszüntették, a belterületi állami intézmények mellé gazdasági irányú továbbképző ismétlőiskolákat állítottak. Ekkor a 329 mindennapi növendék mellett 171 továbbképző, gazdasági irányú ismétlőiskolás iratkozott be. A gyakorlathoz földterületet kaptak a Práterben. A gazdasági tárgyakat Márkus Rudolf, a közismereti tárgyakat Gáspár Géza, Endrey Hedvig és Hermán János tanította. Itt helyezték el valamennyi állami iskola tanítóinak központi könyvtárát, amelyet 1907-ben alapítottak. 1929-ben beindították az elemi népiskola VII. osztályát. Ebben az iskolában működött Hódme­zővásárhely Thj. Város Iskolán Kívüli Népművelési Bizottsága Csókán Pál tanító vezetésével, amelynek egyik célja az analfabétiz­mus felszámolása volt. 1945-ben a tanfelügyelő az izraelita népiskolát ideiglenesen ehhez az intézményhez csatolta. 1946-ban megszűntek a koedukált osz­tályok, a leányok a Zárdába és a Petőfi utcai iskolába kerültek, a fiúk pedig itt maradtak. Az iskola Központi Fiúiskola néven működött to­vább. 1948-ban az I—VIII. osztályban 375 növendék tanult, 3 szakne­velő, 6 tanító és egy igazgató ( Kmetykó Pál) irányítása mellett, akit 1948 decemberében nyugdíjaztak, helyébe ifj. Zoltán Gábor került. Az 1954/55-ös tanévben megszűnt a Ságvári Endre (ma Mária Valéria) utcai Ipari Tanuló Intézet, az egész épületet az általános iskolai tanu­lók foglalhatták el. Itt kapott helyet az 1956-ban megalakult általános iskolák gondnoksága. 1957-ig Tóth Sándor, majd Kádár János lett az 277

Next

/
Thumbnails
Contents